I. világháborús emlékmű

Mátraterenye, Kossuth út 83.

Mátraterenye
Kossuth út 83.
A falu szélén a Mátraszelére vezető út menti dombon van felállítva.

Felállítás1941

Szórád Péter
2014.11.18. 18:12
Homokterenye Árpád-kori település, régi neve Atyaháza volt, ma már szinte teljesen összeépült Nádújfaluval, és a két község együtt alkotja Mátraterenyét.
Az 1900-as évek elején három nagybirtokos uralta a vidéket. Ezek közül az egyik, Szakács József hősi halált halt a világháborúban. Amikor elindult az országban a Hősi emlékművek építésének sorozata, akkor itt nem közadakozásból épült meg a hősök szobra, hanem özvegy Szakács Józsefné állta a költségeket. A lépcsőzetes talapzat egyik oldalán ezért csak Szakács József és a felállító neve szerepel, a másik oldalon a község másik húsz áldozatának neve van felvésve. Az eső világháborús emlékműtől pár métere egy második világháborús emlékfalat is felállítottak a domb tetején.
A három méter magas vulkáni tufából készült talapzaton egy sisakos katona van felállítva, aki jobb kezében fémből kialakított kardot, bal kezében zászlót tart.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1traterenye

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraterenye
Feltöltő
Azonosító
187218
Feltöltve
2014.11.18. 18:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.18. 18:07

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraterenye
Feltöltő
Azonosító
187215
Feltöltve
2014.11.18. 18:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.18. 18:05

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraterenye
Feltöltő
Azonosító
187216
Feltöltve
2014.11.18. 18:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.18. 18:06

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraterenye
Feltöltő
Azonosító
187217

187214
Feltöltve
2014.11.18. 18:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.18. 18:05

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraterenye
Feltöltő
Azonosító
187213
Feltöltve
2014.11.18. 18:04
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.18. 18:04

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraterenye
Feltöltő
Azonosító
187208
Feltöltve
2014.11.18. 18:02
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.18. 18:02

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraterenye
Feltöltő
Azonosító
187209
Feltöltve
2014.11.18. 18:03
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.18. 18:03

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraterenye
Feltöltő
Azonosító
187199
Feltöltve
2014.11.18. 12:40
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.18. 12:40

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraterenye
Feltöltő
Azonosító
187212
Feltöltve
2014.11.18. 18:04
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.18. 18:04

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraterenye
Feltöltő
Azonosító
187211
Feltöltve
2014.11.18. 18:03
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.18. 18:03

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mátraterenye
Feltöltő
Azonosító
187210
Feltöltve
2014.11.18. 18:03
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.18. 18:03
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.01.26. 08:02
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.18. 18:12
Szórád Péter publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.