A holokauszt áldozatainak emlékére

Székesfehérvár, Illyés Gyula tér
További képek a Fotólistában

Angol cím:Holocaust Memorial

Székesfehérvár
Illyés Gyula tér
Az alkotás a zsidó temető ravatalozója előtt található.

Felállítás2014. november 13.

Aerdna
2014.11.13. 10:25
2014. november 13-án, csütörtökön 9 óra 30 perckor felavatták a székesfehérvári zsidó temetőnél a Holokauszt áldozatainak emlékművét. Az emlékmű Paulikovics Iván szobrászművész alkotása.

Az emlékmű egyszerű és kifejező: a végállomást jelzi, ahova megérkeztek a deportált áldozatok.

Az avatáson beszédet mondott dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, és dr. Kunos Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója. Dr Kunos Péter beszédében kitért arra, hogy a deportált áldozatok többsége nő, gyermek, és idős férfi volt, hiszen a férfiakat elvitték munkaszolgálatra. Venczel Károly kántor zsidó imát énekelt, illetve elmondta a Kaddist, a szent imát. Az alkotást dr. Cser-Palkovics András, dr. Kunos Péter és Neubart István leplezte le. Az avatás végén elhelyezték az emlékezés köveit és virágait.

Székesfehérvárott a zsidóság 1837-ben telepedett le. „Székesfehérvár 47 968 lakosa közül 1941-ben 2075 deklarálta magát izraelitának, ami 4,3 százalékos részarányt jelentett.” Székesfehérváron az izraelita felekezetűek sorsa a német megszállást követően fordult rosszra. 1944 májusának elején 2064 főt regisztráltak zsidóként. Megalakult a zsidótanács, melynek egyik feladata volt a zsidóság képviselete, és a tanácsnak kellett a gettóba való költöztetést lebonyolítania 1944. május 22. és 31. között. Kijelölték a gettóházakat: az Ősz utcában (ekkor itt még családi házak álltak), a Horthy Miklós téren (a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a III. Béla király tér közötti terület), a Távírda utcában, a Ferenc József téren (ma Szent István tér), a Sütő utcában, a Palotai úton, az Ybl Miklós utcában, a Vilmos császár téren (Zichy-liget és a Ligetsor között), a Jókai utcában, a Kígyó utcában, továbbá a Basa, és Lövölde utcában (ekkor még ezekben az utcákban is családi házak álltak). A 654 betelepített zsidó család 2148 személyt takart. A gettóból 1944. június 6-án az embereket a Szabó-téglagyárba vitték, és ide kerültek Seregélyes, Kápolnásnyék, Ercsi, Érd, Mór, Bicske, Dunapentele (ma Dunaújváros része) zsidó származású lakosai is, 1675 fő. „A téglagyárban június 10-e és 13-a között élelmezés nem volt.” A koncentrációs táborokba az embereket 1944. június 14-én szállították el. Az útra fejenként 2 kg kenyeret és 0,25 kg margarint osztottak. … Huszonhat személlyel kivételt tettek. Őket a cionista Komoly Ottó és Kasztner Rezső vezette Budapesti Zsidó Segély és Mentőbizottság az SS-sel folytatott tárgyalások következményeként kiemeltette a deportálandó tömegből, és a „zsidó kivándorlók” fővárosi, Columbus utcai táborába szállíttatta. … Június 23-án a vegyes házasokat és gyermekeiket (számuk ismeretlen) a székesfehérvári méntelepre gyűjtötték egybe. Csoportjukat – amely főleg kikeresztelkedett nőkből és leánygyermekekből állt – Kecskemétre szállították. További útjuk a halálgyárba vezetett, ahogyan a mentesített zsidóké is.”

Kevesen tudják, hogy Székesfehérváron két zsinagóga is állt. A neológ zsinagógát, mely a Rákóczi utca – Várkörút kereszteződésében állt, sokan ismerik, emlékeznek rá, emléktábla jelzi a helyét. Az ortodox zsinagógáról azonban már kevesebben rendelkeznek információval, és nem jelzi tábla sem, hogy ez utóbbi a mai Piac téren állt. A mostani Duna Takarékszövetkezet épületén még felfedezhetőek az egykori zsinagóga épületének díszítőelemei: az ablakok oszlopai, belül az udvaron oszlopok, díszes ablak emlékeztet a múltra. A neológ zsinagógát 1862-ben, az ortodox zsinagógát 1870-ben építették. Mindkettő megsérült a II. világháború idején, bombatalálatot kapott, az akkori polgármester, Zavaros Aladár kérte a belügyminisztertől az épületek lebontását. Annak ellenére, hogy az engedélyt nem kapta meg, mind a két – egykor gyönyörű – épületet lebontatta. A neológ zsinagógát 1949-ben bontották el, részben ennek anyagából épült a zsidó temető előtti ravatalozó, mely ma emlékcsarnokként funkcionál. Képek az emlékcsarnokról: https://www.kozterkep.hu/profile/Aerdna/folders/2169?auth_key=0d0df7a5cc95b466c8dd89676406669f
Források:
Csurgai Horváth József – Tihanyi Tamás – Veress D. Csaba: Harcok és bűnök, 185-186. o.
Szerk.: Entz Géza Antal: Magyarország műemlékei: Székesfehérvár
Az avatás meghívója
http://fejer.zsidomult.hu/index.php/elveszett-koezoessegek/szekesfehervari-jaras/szekesfehervar

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186721
Feltöltve
2014.11.13. 10:12
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.13. 10:12

"A holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186723
Feltöltve
2014.11.13. 10:13
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.13. 10:13

"A holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186725

186727
Feltöltve
2014.11.13. 10:14

Aerdna 14.11.13. 10:14

"A holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186728
Feltöltve
2014.11.13. 10:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.13. 10:14

"A holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186730
Feltöltve
2014.11.13. 10:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.13. 10:15

"A holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186731
Feltöltve
2014.11.13. 10:15
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.13. 10:15

"A holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186732
Feltöltve
2014.11.13. 10:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.13. 10:16

"A holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186733
Feltöltve
2014.11.13. 10:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO160

186734
Feltöltve
2014.11.13. 10:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.13. 10:16

"A holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186735
Feltöltve
2014.11.13. 10:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.13. 10:17

Adalék vagy máshol

"A holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

A két fehérvári zsinagóga épülete képeslapon.
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186702
Feltöltve
2014.11.13. 08:17
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.13. 08:17
Archív felvétel
A két fehérvári zsinagóga...Teljes szövegA két fehérvári zsinagóga épülete képeslapon.Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.12.01. 15:20
Megérintettem az "A holokauszt áldozatainak emlékére" alkotást
14.11.13. 10:25
Aerdna publikálta "A holokauszt áldozatainak emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.