Levél Várday Aladártól

Kisvárda, Flórián tér

Alternatív, helyi címek:Az első magyar nyelvű magánlevél Várday Aladártól

Kisvárda
Flórián tér
A városi könyvtár és a művelődési ház közötti téren látható.

Avatás2014. október 10.

TundeK62
2014.10.11. 21:38
2013 novemberében jelent meg egy hír a Szabolcs megyei napilap online változatában arról, hogy a kisvárdai születésű szobrász, Hlavács Viktor köztéri szobrot készít. Az alkotás témája, egy Kisvárdához kötődő esemény lesz – az 1486-ban Visegrádon megírt első magánlevél feladójának (írójának) állít majd emléket.
http://www.szon.hu/magyar-kulturtorteneti-multu-uj-kozteri-alkotas-keszul-parkkal-kisvardan/2411258
A levelet Várday Aladár írta testvérének, Várday Miklósnak.
A cikkben azt ígérték, hogy 2014 tavaszára kész lesz a plasztika.
Tegnap, amikor megnéztem Kisvárda honlapját, akkor vettem észre, hogy az alkotást 2014. október 10-én avatták fel.

Azt nem tudom, hogy most egyszer, kétszer (vagy többször is) felavatták-e. A fotózáskor éppen arra járók többféle reakciója nem nagyon adott útmutatást a kérdésben. Jött egy nagymama a három lányunokájával: a gyerekek rögtön felmásztak az alkotásra, ami kerámiából készült. Az ő reakciójukból ítélve, már látták a tegnap felavatott "emlékművet".

Részlet az írásból: „A kerámia plasztika befoglaló formája egy reneszánsz építészeti elemekből felépített “fülke”, amely megidézi a visegrádi Királyi Palota hangulatát. Az épületben életnagyságban jelenik meg a levelet író Várday Aladár alakja. Az alábukó levél felszíne adja meg az információs felületet, itt lesznek a történet legfontosabb részletei kiemelve, a nevek, évszámok, helyszínek feltüntetésével – tájékoztatott a készülő műről a szobrászművész."

A talapzaton a következő (nem túl szerencsésen tagolt) szöveg látható: Első magyar nyelvű magán / levél Várday Aldártól Viseg / rádról Kisvárdára~1486

Az alkotáson a szobrász az alábbi üzenetet hagyta (látszik a képeken a székre kötözött táblácska):
Ím láthatod már Aladár szobrát,
alkotója megpihent,
kezedbe tette sorsát.
Rád lát itt ülve, tűrve,
Ne bántsd hát!
Legyen csak az idő, mi legyűrte.

Mit tehetnék ehhez hozzá? Nem szeretem a választási fogásként felavatott szobrokat, emlékműveket. Ráadásul egy ekkora, kerámiából készült plasztikához komoly téli védelem kell, amit egy hónap múlva rá is kell(ene) tenni. Remélem erre is gondoltak a kisvárosban.
Van még pár fotó, hisz egy ennyire összetett művet nem lehet 12 képpel bemutatni. Mindenesetre, a cikkben említett levelet nem fotóztam le. Máshol kerestem a magyarázatot...
Források:
http://www.szon.hu/magyar-kulturtorteneti-multu-uj-kozteri-alkotas-keszul-parkkal-kisvardan/2411258
http://www.kisvarda.hu/index.php/hireink/archivum/onkormanyzat/1662-magyar-kulturtorteneti-multu-uj-kozteri-alkotas-keszul-parkkal-kisvardan
Tordai Márta
2014.10.28. 12:57
Kiegészítések és pontosítások az első leíráshoz:

- 2014 tavaszán a parképítés első üteme készült el.
- A szobrot egyszer, 2014. október 10-én avatták fel.
- Az alkotás a helyszínen sok darabból, több heti munkával épült fel, a városban és a környező településeken élő emberek közül sokan napi, heti rendszerességgel meglátogatták. Ezért lehetett ismerős a helyieknek akár már az avatás előtt is.
- Az idézett szöveg a szobor egy korábbi (más helyszínre készült) tervének leírásából való. Az Önkormányzat az első tervek elkészülte után jelölte ki ezt az új helyszínt, ennek megfelelően a szobor áttervezésre került.
Források:
Személyes jelenlét

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Levél Várday Aladártól" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
182963
Feltöltve
2014.10.11. 20:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.11. 20:35

"Levél Várday Aladártól" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
182964
Feltöltve
2014.10.11. 20:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

182965

182966
Feltöltve
2014.10.11. 20:36

TundeK62 14.10.11. 20:36

"Levél Várday Aladártól" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
182967
Feltöltve
2014.10.11. 20:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

182968
Feltöltve
2014.10.11. 20:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.11. 20:36

"Levél Várday Aladártól" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
182969
Feltöltve
2014.10.11. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.11. 20:37

"Levél Várday Aladártól" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
182970
Feltöltve
2014.10.11. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.11. 20:37

"Levél Várday Aladártól" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
182971
Feltöltve
2014.10.11. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.11. 20:38

"Levél Várday Aladártól" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
182972
Feltöltve
2014.10.11. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.11. 20:38

"Levél Várday Aladártól" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
182973
Feltöltve
2014.10.11. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.11. 20:38

"Levél Várday Aladártól" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
182974
Feltöltve
2014.10.11. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.11. 20:38

"Levél Várday Aladártól" c. alkotás fotói

A művész a szobor építése közben, egy kisvárdai segítővel és egy helybeli kisfiúval.
Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
185188
Feltöltve
2014.10.28. 12:27
Képinfó
Alkotó a képen
(Hlavács Viktor)

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tordai Márta 14.10.28. 12:27
A művész a szobor építése közben, egy kisvárdai segítővel és egy helybeli kisfiúval.

"Levél Várday Aladártól" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
211931
Feltöltve
2015.07.13. 11:20
EXIF információk...
SAMSUNG / SAMSUNG PL60 / VLUU PL60 / SAMSUNG SL420
ƒ43/10 • 1/90 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.07.13. 11:20

"Levél Várday Aladártól" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
457815
Feltöltve
2021.09.05. 20:24
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/50 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.09.05. 20:24

"Levél Várday Aladártól" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
457816
Feltöltve
2021.09.05. 20:24
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO160

457817

Összesen 17 fotó

Műlap története

23.08.01. 18:40
A "Levél Várday Aladártól" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.09.05. 20:24
3 új fotót töltöttem a "Levél Várday Aladártól" műlaphoz
21.08.03. 18:09
A "Levél Várday Aladártól" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.03. 18:09
A "Levél Várday Aladártól" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.12.28. 09:05
Megérintettem a "Levél Várday Aladártól" alkotást
15.07.13. 11:20
1 új fotót töltöttem a "Levél Várday Aladártól" műlaphoz
14.10.28. 13:14
A "Levél Várday Aladártól" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.28. 12:27
1 új fotót töltöttem a "Levél Várday Aladártól" műlaphoz
14.10.11. 21:38
TundeK62 publikálta "Levél Várday Aladártól" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.