Szenci Molnár Albert

Debrecen, Kálvin tér 16.

Angol cím:Albert Szenci Molnár

Debrecen
Kálvin tér 16.
Debreceni Református Kollégium Oratóriumához felvezető lépcsőházban látható.

Avatás2008. május 31.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2014.10.10. 21:40
Nemrég sikerült bemutatni a debreceni Református Kollégium belső árkádsorán, többnyire 1938-ban elhelyezett domborműveit, ami az intézmény életében kiemelkedő jelentőségű tanárok, egyházi személyek, és jeles tanítványok portrédomborműveiből áll.

Ezt a hagyományt folytatva kerestek az intézmény mai vezetői helyet az épületben újabb művészeti alkotásoknak.
2008-ban Szenczi Molnár Albert magyar református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító domborművét avatták fel, abból az alkalomból, hogy 400 évvel ezelőtt jelent meg a Károli Biblia javított fordítása, kiadása, az ún. hanaui Biblia.
Ez a Biblia "A Vizsolyi Bibliától nemcsak nyelvezetében tér el, hanem szerkesztésében és formájában is. Az Ó- és Újszövetség könyvei mellett megtalálhatók a Bibliában a zsoltárok, kottájukkal együtt, így a kor hívő embere egy helyen találhatta meg mindazt, ami vallásra nézve a legfontosabb olvasni- és tudnivaló volt."
Az akkor nyomtatott 1500 példányból ma 58 helyét ismerjük.

A domborműves emléktábla egésze bronzból készült; az alaplap, és a dombormű is. A portré a wikipédián is látható Szenczi Molnár ábrázolás alapján készült.
Források:
http://biblia.drk.hu/books/show/year/7
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hanaui_Biblia
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szenczi_Moln%C3%A1r_Albert
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szenczi_Moln%C3%A1r_Albert
Hőgye Lajos Tibor
2020.11.24. 15:38
"2008. május 31-én a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Kollégium a kollégium épületén elhelyezett Szenci Molnár Albert domborműves emléktábláját, Győrfi Lajos alkotását avatta fel a Hanaui Biblia megjelenésének 400. évfordulója és a Biblia éve alkalmából. A domborművet dr. Bölcskei Gusztáv püspök és dr. Fazakas Sándor, a kollégiumi igazgatótanács elnöke avatta fel."
Források:
Rálátás 2008 / 2. 54.o.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szenci Molnár Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
240453
Feltöltve
2016.05.14. 23:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.14. 23:41

"Szenci Molnár Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165695
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.14. 22:24
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/4 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 22:24
2010. június

"Szenci Molnár Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165694

240456
Feltöltve
2016.05.14. 23:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.14. 23:42

"Szenci Molnár Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
240454
Feltöltve
2016.05.14. 23:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.14. 23:42

"Szenci Molnár Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
240457
Feltöltve
2016.05.14. 23:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/6 • ISO800

165696
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.14. 22:24
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 22:24
2010. június

"Szenci Molnár Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165698
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2014.05.14. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/15 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 22:25
2013. február

"Szenci Molnár Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
240455
Feltöltve
2016.05.14. 23:42
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.14. 23:42

"Szenci Molnár Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165700
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2014.05.14. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 22:25
2013. február

"Szenci Molnár Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165702
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2014.05.14. 22:27
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/2 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 22:27
2012. június

"Szenci Molnár Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
423966
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 14:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/20 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 14:53
2018. július
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.11.24. 15:38
A "Szenci Molnár Albert" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.10. 14:53
1 új fotót töltöttem a "Szenci Molnár Albert" műlaphoz
19.12.19. 12:38
Megérintettem a "Szenci Molnár Albert" alkotást
14.10.10. 21:40
TundeK62 publikálta "Szenci Molnár Albert" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.