I. és II. világháború halottainak emlékműve

Nagykónyi, Iskola utca 315.

Nagykónyi
Iskola utca 315.
A templommal szemközti iskola udvarán található.

Avatás1948. május 20.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

uzmaria
2014.10.14. 17:28
Nagykónyi a 13.szd.óta lakott település, történelmében jó magyar szokás szerint mindenféle nép váltogatta egymást, magyarok, törökök, rácok, svábok, cigányok - mindenféle nép lakott,lakik itt.Bár a II. világháború idején Kónyi környékén komolyabb harcok nem voltak, de lakosság vesztesége hetvenkét főt tett ki, az 1941-es és 1949-es népszámlálás adatainak különbségéből következtetve. A veszteség hősi halottakból, deportáltakból, kitelepítettekből, új hadifogságba kerültekből állt. Az ő emlékükre állítottak egy domborműves emlékoszlopot az iskola előtt, melyen szerepel az elhalt lakosok névsora.
Leleplezése 1948.május 20-án volt.
Az emlékmű 2020-ban felújításra került. Az I. II. világháború alatt deportált zsidó honfitársak, háborús hősi halottak emlékére készült.

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháború halottainak emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Nagykónyi
Feltöltő
Azonosító
183437
Feltöltve
2014.10.14. 17:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A1300
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 14.10.14. 17:26

"I. és II. világháború halottainak emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Nagykónyi
Feltöltő
Azonosító
183438

183439

183440
Feltöltve
2014.10.14. 17:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A1300
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 14.10.14. 17:26
Összesen 4 fotó

Műlap története

19.12.10. 07:03
Az "I. és II. világháború halottainak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.17. 08:01
Az "I. és II. világháború halottainak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.17. 07:57
Az "I. és II. világháború halottainak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.17. 07:54
Az "I. és II. világháború halottainak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.14. 17:28
uzmaria publikálta "I. és II. világháború halottainak emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.