A négy évszak szobájának falképei

Edelény, Kastélykerti utca

Edelény
Kastélykerti utca
Az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély keleti szárnyának az első emeletén látható.

Felállítás1770

Lieb Ferenc (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2014.10.05. 21:15
Az Edelényi-kastély építése 1716-ban kezdődött a lotaringiai származású Jean- François L'Huillier-nek a megbízásából. Az építést a gróf halála után felesége, Marie-Madeleine de Saint-Croix 1730-ban fejezte be. Az építtető unokája, Ludmilla és az ő második férje, Esterházy István gróf idején végezték a legjelentősebb, máig fennmaradt átalakításokat a kastélyon és környezetében. A házaspár a Felső-Magyarországon foglalkoztatott vándorfestőt, az iglói Lieb Ferencet bízta meg hat szoba kifestésével. A legnagyobb összefüggő magyarországi rokokó falképek 1770-ben készültek el. 1820-tól kezdve a kastély romlásnak indult és 2001-re igen rossz állapotba került. Sikeres pályázatoknak köszönhető felújítások következtében 2014. márciusától ismét régi pompájában látogatható.
A négy évszak szobájában az évszakoknak megfelelő szimbolikus ábrázolásokat láthatunk, mezőgazdasági munkálatokkal kiegészítve. A kifestés előtt a helyiség a szegényebb rokonok tartózkodási helye volt, később gróf Eszterházy István nappali szobája lett. A két világháború között a járásbíróság elnökének szolgálati lakásához tartozott. Az 1950-es években ügyészi irodák működtek benne.
Források:
http://edelenyikastelysziget.hu/kezdolap

Cím alapján hasonló

"A négy évszak szobájának falképei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lieb Ferenc (festőművész)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
182088
Feltöltve
2014.10.05. 20:21
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.05. 20:21

"A négy évszak szobájának falképei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lieb Ferenc (festőművész)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
182089
Feltöltve
2014.10.05. 20:30
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.05. 20:30

"A négy évszak szobájának falképei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lieb Ferenc (festőművész)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
182090
Feltöltve
2014.10.05. 20:31
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.05. 20:31

"A négy évszak szobájának falképei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lieb Ferenc (festőművész)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
182091

182092
Feltöltve
2014.10.05. 20:33
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.05. 20:33

"A négy évszak szobájának falképei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lieb Ferenc (festőművész)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
182093
Feltöltve
2014.10.05. 20:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/40 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.05. 20:34

"A négy évszak szobájának falképei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lieb Ferenc (festőművész)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
182094

182095
Feltöltve
2014.10.05. 20:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.05. 20:35

"A négy évszak szobájának falképei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lieb Ferenc (festőművész)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
182096
Feltöltve
2014.10.05. 20:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.05. 20:35

"A négy évszak szobájának falképei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lieb Ferenc (festőművész)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
182097
Feltöltve
2014.10.05. 20:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/50 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.05. 20:36

"A négy évszak szobájának falképei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lieb Ferenc (festőművész)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
182098
Feltöltve
2014.10.05. 20:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.05. 20:37

"A négy évszak szobájának falképei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lieb Ferenc (festőművész)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
182099
Feltöltve
2014.10.05. 20:38
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.05. 20:38

"A négy évszak szobájának falképei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lieb Ferenc (festőművész)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
433306
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2021.02.17. 11:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5.9mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 11:22
2016. április

"A négy évszak szobájának falképei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lieb Ferenc (festőművész)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
433307
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2021.02.17. 11:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5.7mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 11:22
2016. április

"A négy évszak szobájának falképei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lieb Ferenc (festőművész)
Település
Edelény
Feltöltő
Azonosító
433308
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2021.02.17. 11:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 11:22
2016. április
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.02.17. 11:22
3 új fotót töltöttem az "A négy évszak szobájának falképei" műlaphoz
14.10.07. 23:09
Az "A négy évszak szobájának falképei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.05. 21:15
Szórád Péter publikálta "A négy évszak szobájának falképei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.