Budapest, I. kerület, Szent György tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
I. kerület, Szent György tér
Budapesti Történeti Múzeum Szent György téri bejáratán besétálva a...Teljes szövegBudapesti Történeti Múzeum Szent György téri bejáratán besétálva a múzeum belső udvarban található az alkotás.Kevesebb szöveg

Felállítás1970

Soltész György (ötvösművész)

Ády
2014.10.01. 13:03
Az alkotás a Királyi Palota Budapesti Történeti Múzeumának helyet adó déli zárt udvarát és a külső várudvar összekötő bejáratot díszíti.
A négyzetekből és a téglalapokból álló rácsozat két kis méretű bronz szoborral van díszítve. Az egyik oldalon egy oroszlán, a másokon oldalon meg talán Keresztelő Szent János alakja látható.
Több alkotót is találtam ami szóba jöhet, de az oroszlán testtartása annyira jellegzetesen Borsos Miklósra utal. Mint tudjuk a művész a várpalota felújítását számos műalkotással gyarapította, ezért érzem úgy hogy ő lehet az alkotó. Bár az is lehet hogy egyik művész készítette a kaput, és Borsos a szobrokat. Te természetesen lehet hibás is ez eszmefuttatásom. Ha van ötletetek szívesen veszem!

Soltész György formatervező, ötvös
díszkapu (kovácsoltvas, 1970, Budapest, Budavári Palota)
Tóthfalusi László ötvös
díszkapu és ablakrács (kovácsoltvas, 1967, Budapest, Budavári Palota)
TundeK62
2015.09.04. 23:36
A Forrásként felhasznált könyv, Kollányi Béla: Az újjáépült Budavári palota (Műszaki Könyvkiadó, 1990): 124. oldalán az alábbiakat írja a kapuról: "Az Újvilág-kert és a déli zárt udvar közötti átjárást a Nyugati felső várfal déli szakaszában kialakított új kapuval – benne Soltész György kovácsoltvas kapurácsával – oldották meg."

Ády műlapja

Kapcsolódó
Bimbó díszkút
Kapcsolódó
Vízmedence
Kapcsolódó
Napóra

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Díszkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Soltész György (ötvösművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181516
Feltöltve
2014.09.29. 12:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.09.29. 12:48

"Díszkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Soltész György (ötvösművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181515

181518

181517

181519

181520

181524

181527
Feltöltve
2014.09.29. 12:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.09.29. 12:50

"Díszkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Soltész György (ötvösművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181521
Feltöltve
2014.09.29. 12:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.09.29. 12:48

"Díszkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Soltész György (ötvösművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181523

181525

181526

216618
Feltöltve
2015.09.04. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.04. 23:38

"Díszkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Soltész György (ötvösművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216619
Feltöltve
2015.09.04. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.04. 23:39

"Díszkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Soltész György (ötvösművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216620

216621
Feltöltve
2015.09.04. 23:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

TundeK62 15.09.04. 23:42

"Díszkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Soltész György (ötvösművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216622

308070
Feltöltve
2018.04.01. 10:46
EXIF információk...
SONY / DSC-S3000
ƒ30/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 18.04.01. 10:46

Archív fotók

"Díszkapu" c. alkotás fotói

Orig: A R
Kép - 62171
Alkotó
Soltész György (ötvösművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
197045
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.02.26. 21:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.26. 21:41
Archív felvétel
Orig: A R
Kép - 62171

Adalék vagy máshol

"Díszkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Soltész György (ötvösművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
466450
Forrás
Tükör, 1967. március 28. (4. évfolyam, 13. szám) 9. o.
Feltöltve
2021.11.04. 16:16
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.11.04. 16:16
Archív felvétel
Összesen 20 fotó

Műlap története

21.11.04. 16:16
1 új fotót töltöttem a "Díszkapu" műlaphoz
18.04.01. 10:46
1 új fotót töltöttem a "Díszkapu" műlaphoz
15.09.06. 09:46
A "Díszkapu" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.04. 23:42
1 új fotót töltöttem a "Díszkapu" műlaphoz
15.09.04. 23:42
1 új fotót töltöttem a "Díszkapu" műlaphoz
15.09.04. 23:39

15.09.04. 23:38
1 új fotót töltöttem a "Díszkapu" műlaphoz
15.09.04. 23:38
A "Díszkapu" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.01. 13:03
Ády publikálta "Díszkapu" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.