Káspár nővérek emléktáblája

Sopron, Deák tér 7.

Sopron
Deák tér 7.
Egy lakóház falán.

Felállítás2009. november 19.

H.István
2014.09.29. 01:15
A Káspár nővérek emlékére állították az emléktáblát, mely annak a háznak a falán látható, melyben éltek. Teréz születésének 100. évfordulóján avatták.
A baloldali portré Káspár Terézről (1909-2001) készült, a jobboldali Káspár Hermináról (1913-2003). A két portré közötti szöveg: „Ebben a házban éltek a Káspár nővérek, Teréz és Hermina a közjó önzetlen támogatói. A soproni szoborpark életre hívói. A reformkori honleányok hű utódai.
Állíttatta a Soproni Városszépítő Egyesület 2009-ben”.
Perkovátz Tamás, a Soproni Városszépítő Egyesület alelnöke mondotta az avató ünnepségen: ,,A Deák-tér köztéri szoborparkját Terézia és Hermina egyaránt gyarapította. Terézia állíttatta Vörösmarty Mihály, Kölcsey Ferenc, Tompa Mihály valamint Arany János szobrát, Hermina a Kossuth domborművet és Gyóni Géza mellszobrát.
Mindenüket – ingóságaikat és még ezt, a mögöttünk lévő lakásukat is - eladták, hogy árát szeretett városuk, Sopron javára fordítsák!
De mindez nem volt elég: alapítványok sokaságát is támogatták – határainkon innen és túl. Evangélikusok lévén, egyházuk sorsát is a szívükön viselték: a templomban megcsináltatták a két ólomüveg ablakot az oltár mögött, Luthernek emléktáblát készíttettek, az evangélikus temetőben padokat állíttattak, a ravatalozót pedig bedrapériáztatták. Ők emeltették az Aradi vértanúk emléktábláit, és jórészt az ő adományaikból született a II. Világháborús emlékmű a Deák-téren (amellyel két fivérüknek – Henriknek és Árpádnak - is emléket állítottak)
Sopron közössége 1997. március 15-én Pro Urbe-díjjal mondott köszönetet a Káspár-testvéreknek, a Városszépítő Egyesület pedig 1997. november 26-án dísztagjaivá választotta őket. 2000-ben zászlóanyák lettek, ők köthették fel a millenniumi zászló emlékszalagját...”
Források:
http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=11903

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"Káspár nővérek emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
142898
Feltöltve
2013.07.12. 22:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.07.12. 22:27

"Káspár nővérek emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
179378
Feltöltve
2014.09.12. 13:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.09.12. 13:42

"Káspár nővérek emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
179379
Feltöltve
2014.09.12. 13:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.09.12. 13:42

"Káspár nővérek emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
179380
Feltöltve
2014.09.12. 13:42
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.09.12. 13:42

"Káspár nővérek emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
179381
Feltöltve
2014.09.12. 13:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.09.12. 13:43

"Káspár nővérek emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
179382
Feltöltve
2014.09.12. 13:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.09.12. 13:43

"Káspár nővérek emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
493319
Feltöltve
2022.07.13. 17:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/25 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.13. 17:03

"Káspár nővérek emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
493320

493416
Feltöltve
2022.07.14. 09:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.14. 09:00
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.07.14. 09:00
1 új fotót töltöttem a "Káspár nővérek emléktáblája" műlaphoz
22.07.13. 17:03
2 új fotót töltöttem a "Káspár nővérek emléktáblája" műlaphoz
14.09.29. 01:15
H.István publikálta "Káspár nővérek emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.