Szent István király

Hajdúböszörmény-Bodaszőlő, Zeleméri vasúti megállóhely
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Zeleméri vasúti megállóhely
A zeleméri templomrom mellett áll.

Avatás2014. augusztus 19.

Reiz András (fafaragó)

TundeK62
2014.09.20. 16:45
Zelemér, ma már nem létező település. Viszont a megye egyik legrégebbi építészeti emléke található ott. Ma csak egy kunhalmot, a templomromot, egy Zelemér nevű vasúti megállóhelyet, és két-három lakóházat magába foglaló földrajzi hely.

"A zeleméri templomból mára csak a 18 méter magas Csonka torony (az eredetinek valamivel több mint a fele) és az északi falnak egy darabja maradt meg, az alapfalakat, melyeknek tégláit a kincskeresők hat helyen teljesen kihányták, csak szakszerű feltárás után lehetett restaurálni.
A zeleméri Csonka torony ma a környék egyetlen igazán régi és értékes építészeti műemléke.

A templomrom 1907 óta műemlék. 1938-41 között Csiha Antal és Sőregi János tárta fel, alapfalait társadalmi munkával tették bemutathatóvá 1972-ben."

A mostani évben (2014) tartó, illetve tavaly elkezdődött újabb rekonstrukciós munkáknak, ami főleg a rom környezetét tette, emberek számára is "emberivé", – ebbe a folyamatba illeszkedve került a területre Szent István fából megmunkált szobra.
Jeles napokon, mint a Szent Iván éj, illetve István napon, augusztus 20-án a templom körül mindig nagy rendezvények vannak. Sokan kijárnak Debrecenből, és Hajdúböszörményből is ezekre az eseményekre.

A szobor kb. másfél-kétszeres életnagyságú. A böszörményi Kálvin téri református templom kertjében állt az a fa, melyből faragták. 2010-ben egy vihar döntötte ki a fát.
Források:
http://www.turautak.com/cikkek/varak--romok/templomromok/zelemeri-csonka-torony.html
Hír az avatásról: http://www.bodaszolo.hu/index.php?link=3&hir=105

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
180245
Feltöltve
2014.09.20. 15:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.20. 15:17

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
180246
Feltöltve
2014.09.20. 15:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.20. 15:17

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
180247
Feltöltve
2014.09.20. 15:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.20. 15:18

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
180248
Feltöltve
2014.09.20. 15:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80

180249
Feltöltve
2014.09.20. 15:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.20. 15:18

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
180250
Feltöltve
2014.09.20. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.20. 15:19

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
180251
Feltöltve
2014.09.20. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

180252
Feltöltve
2014.09.20. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO80

180253
Feltöltve
2014.09.20. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

180254

180255
Feltöltve
2014.09.20. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

180256
Feltöltve
2014.09.20. 15:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.20. 15:19

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
423664
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2020.11.09. 13:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/500 • 6.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.09. 13:52
2018. október

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
435265
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2021.03.03. 15:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/400 • 8.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.03. 15:34
2015. március

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
435266
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2021.03.03. 15:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/500 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.03. 15:34
2015. március

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
453282
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.08.04. 13:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 13:14
2014. szeptember

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
453283
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.08.04. 13:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/320 • 14.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 13:14
2014. szeptember

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
453285
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2021.08.04. 13:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/1250 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 13:16
2014. szeptember

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
465462
Feltöltve
2021.11.02. 08:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/80 • 30.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 08:30

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
533867
Feltöltve
2023.07.25. 11:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ42/10 • 1/320 • 10.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 11:05

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
533868
Feltöltve
2023.07.25. 11:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/800 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 11:05

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
533869
Feltöltve
2023.07.25. 11:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 11:06

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
533870
Feltöltve
2023.07.25. 11:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/400 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 11:06

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
533871
Feltöltve
2023.07.25. 11:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 11:06

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
533872
Feltöltve
2023.07.25. 11:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ45/10 • 1/640 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 11:06

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
533873
Feltöltve
2023.07.25. 11:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/320 • 25.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 11:07

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
533874
Feltöltve
2023.07.25. 11:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/160 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.07.25. 11:07

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
545272
Feltöltve
2023.11.07. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/1000 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.11.07. 10:51

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
545273
Feltöltve
2023.11.07. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/800 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.11.07. 10:51

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
545274
Feltöltve
2023.11.07. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/640 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.11.07. 10:51

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
545275
Feltöltve
2023.11.07. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ50/10 • 1/800 • 9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.11.07. 10:51

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
545276
Feltöltve
2023.11.07. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/640 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.11.07. 10:51

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
545277
Feltöltve
2023.11.07. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.11.07. 10:51

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
545278
Feltöltve
2023.11.07. 10:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.11.07. 10:52

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Reiz András (fafaragó)
Település
Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
Feltöltő
Azonosító
545279
Feltöltve
2023.11.07. 10:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ45/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.11.07. 10:52
Összesen 35 fotó

Műlap története

23.11.12. 23:09
A "Szent István király" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.11.07. 10:53
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
23.11.07. 10:52
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
23.11.07. 10:51
6 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
23.07.30. 11:37
A "Szent István király" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.07.25. 11:07
2 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
23.07.25. 11:06
4 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
23.07.25. 11:05
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
23.07.25. 11:05
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
21.11.02. 08:30
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
21.08.04. 13:16
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
21.08.04. 13:14
2 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
21.03.03. 15:34
2 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
20.11.09. 13:52
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
14.09.20. 16:45
TundeK62 publikálta "Szent István király" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.