Liszt Ferenc domborműves emléktáblája

Budapest, V. kerület, Vigadó tér 2.
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Vigadó tér 2.
A Pesti Vigadó folyosóján található a díszterem mellett.

Felállítás1935. október 22.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2014.09.19. 22:47
A Pesti Vigadó koncerttermében a zenei élet számos kiválósága lépett fel az idők folyamán. Többek között idősebb és ifjabb Johann Strauss, Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Ferencsik János, Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Herbert von Karajan.
Liszt Ferenc fellépéseinek emlékére készült domborműves emléktáblán az alábbi felirat olvasható:
„Liszt Ferenc Pest város díszpolgára itt mutatta be először Szent Erzsébet legendája című oratóriumát 1865. aug. 15-én.
Itt vezényelte először Koronázási Miséjét 1869. ápr. 16-án.
Ugyancsak itt fogadta társadalmunk hódolatát első pesti fellépésének 50. évfordulóján 1873. nov. 9-én.
Budapest székesfőváros közönsége 1935. okt. 22-én.”

A második világháborúban a Vigadó súlyosan megsérült, hosszas viták után az 1970-es években felújították, de régi pompáját csak nyomokban őrző Pesti Vigadó 2004-ben ismét bezárt.
A nagy múltú épület a tíz éven át tartó, változó intenzitású felújítási munkát követően 2014. március 14-én ismét megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pesti_Vigad%C3%B3
http://artportal.hu/lexikon/klasszikusok/beck-o--fulop
http://hu.wikipedia.org/wiki/Liszt_Ferenc

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180164
Feltöltve
2014.09.19. 21:38
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/13 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.19. 21:38

"Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180165
Feltöltve
2014.09.19. 21:40
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/15 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.19. 21:40

"Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180166
Feltöltve
2014.09.19. 21:41
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/15 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.19. 21:41

"Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180167
Feltöltve
2014.09.19. 21:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/15 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.19. 21:43

"Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180168

180169
Feltöltve
2014.09.19. 21:45
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/13 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.19. 21:45

"Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180170

251008
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2016.08.28. 17:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/75 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.28. 17:29
2014. október

"Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
251007

Adalék vagy máshol

"Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

A díszterem
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180171
Feltöltve
2014.09.19. 21:46
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.19. 21:46
A díszterem

"Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

A díszterem mennyezete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180172
Feltöltve
2014.09.19. 21:47
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.19. 21:47
A díszterem mennyezete

"Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

A díszterem
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180173
Feltöltve
2014.09.19. 21:48
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.19. 21:48
A díszterem
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.02.13. 10:55
Megérintettem a "Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" alkotást
18.12.09. 16:56
Megérintettem a "Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" alkotást
18.11.23. 17:01
Megérintettem a "Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" alkotást
18.10.30. 15:01
Megérintettem a "Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" alkotást
16.08.28. 17:29
1 új fotót töltöttem a "Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" műlaphoz
16.08.28. 17:29
1 új fotót töltöttem a "Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" műlaphoz
15.12.24. 11:01
Megérintettem a "Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" alkotást
15.06.07. 14:42
Megérintettem a "Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" alkotást
14.09.19. 22:47
Szórád Péter publikálta "Liszt Ferenc domborműves emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.