Deszk, Móra Ferenc utca 2.

Deszk
Móra Ferenc utca 2.
Zoltánfy István Általános Iskola előkertjében van felállítva.

Felállítás2014. szeptember 5.


Cedrus
2014.09.05. 16:39
A deszki általános iskola 2000. szeptember 9-én vette fel a deszki születésű Zoltánfy István festőművész nevét.

A XX. Deszki Falunapok keretében, a mai napon, déli 12 órakor ünnepélyesen avatták fel a fiatalon elhunyt Zoltánfy István (1944-1988) festőművész félalakos bronz szobrát.

A szobrot az általános iskola igazgatója Vid György, Király László Deszk polgármestere és az alkotó, Bánvölgyi László leplezte le. A szobor avatáson részt vett a festőművész özvegye, Marika is, akit gyönyörű virágcsokorral köszöntöttek.

A szobor alkotója személyesen is jól ismerte a festőművészt. Zoltánfy alkotás közben, bal kezében paletta, jobb kezében festő ecsettel van megmintázva, a festővászonra tekint. A szobor felületének kidolgozásában az ecsetvonásokat vélem felfedezni. A szobor részletgazdag, élethű. Nekem nagyon tetszik.

" A művész szobrának elkészítését a Nemzeti Kulturális Alap és a Deszk Község Közoktatásárét Közalapítvány támogatása, a festőművész tiszteletére készült Zoltánfy-emlékérem kibocsátása, valamint az önkormányzat önereje tette lehetővé – közölte a polgármester."

Az avatást követően Deszk polgármestere Bánvölgyi László, Fritz Mihály és Kiss Jenő Ferenc szobrászművészek részére is átadta a Zoltánfy-emlékérem egy-egy példányát. A három művészt sikerült egy fotón megörökítenem, hiszen mindannyiuknak nagy szerepe volt a szobor sikerében.

Személyesen gratuláltam Bánvölgyi Lászlónak, a Köztérkép részére az alkotóval készíthettem felvételt. Köszönöm.
Források:
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/zoltanfy_istvan_festo_bronzszobrat_avattak_/2396949/
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/zoltanfy-istvan-3525
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bánvölgyi_László

Cedrus műlapja


Közös gyűjteményben
Szobrok képzőművészekről

Cím alapján hasonló

"Zoltánfy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
178565
Feltöltve
2014.09.05. 15:14
Képinfó
Alkotó a képen
(Bánvölgyi László)
Avatást látunk
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/120 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.09.05. 15:14

"Zoltánfy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
178567
Feltöltve
2014.09.05. 15:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.09.05. 15:16

"Zoltánfy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
178566
Feltöltve
2014.09.05. 15:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.09.05. 15:15

"Zoltánfy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
178568
Feltöltve
2014.09.05. 15:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.09.05. 15:17

"Zoltánfy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
178569
Feltöltve
2014.09.05. 15:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.09.05. 15:17

"Zoltánfy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
178572
Feltöltve
2014.09.05. 15:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.09.05. 15:19

"Zoltánfy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
178571
Feltöltve
2014.09.05. 15:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1100/100 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.09.05. 15:18

"Zoltánfy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
178573
Feltöltve
2014.09.05. 15:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/58 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.09.05. 15:20

"Zoltánfy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
178570
Feltöltve
2014.09.05. 15:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ510/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.09.05. 15:18

"Zoltánfy István" c. alkotás fotói

A szobor leleplezése
Alkotó
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
178576
Feltöltve
2014.09.05. 15:23
Képinfó
Alkotó a képen
(Bánvölgyi László)
Avatást látunk
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.09.05. 15:23
A szobor leleplezése

"Zoltánfy István" c. alkotás fotói

Emlékérme átadása:
Bánvölgyi László, Fritz Mihály, Kiss Jenő Ferenc szobrászművészek
Alkotó
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
178574
Feltöltve
2014.09.05. 15:21
Képinfó
Alkotó a képen
(Bánvölgyi László)
Avatást látunk
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.09.05. 15:21
Emlékérme átadása:
Bánvölgyi László, Fritz Mihály, Kiss Jenő Ferenc szobrászművészek

"Zoltánfy István" c. alkotás fotói

Zoltánfy István özvegye, Deszk polgármestere, Bánvölgyi László
Alkotó
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
178577
Feltöltve
2014.09.05. 15:26
Képinfó
Alkotó a képen
(Bánvölgyi László)
Avatást látunk
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/56 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.09.05. 15:26
Zoltánfy István özvegye, Deszk polgármestere, Bánvölgyi László
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.09.05. 16:39
Cedrus publikálta "Zoltánfy István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.