I. világháborús emlékmű

Gomba, Bajcsy-Zsilinszky utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Angol cím:World War I Memorial

Gomba
Bajcsy-Zsilinszky utca
Az alkotás a polgármesteri hivatal épülete előtt, annak udvarán látható.

Elbontás2023
Felállítás1926. július 1.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Aerdna
2014.08.19. 19:46
Gomba község I. világháborús emlékművét 1926. július 1-jén avatták fel. Az avatáson jelen volt a Honvédelmi Minisztérium képviseletében Sztoy Rajmund ezredes, Scitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke, dr. Lohotszky Antal királyi közjegyző, az 1. honvéd gyalogezred képviseletében vitéz Vizy őrnagy, a vármegyei vitézi képviseletében vitéz Balogh Gábor járási vitézi székhadnagy, dr. Lemcsa Pál vármegyei főorvos, Madarász Elemér járási főszolgabíró, Pakots József, a monori kerület nemzetgyűlési képviselője, Gyenes István szolgabíró, Bekker Gyula községi főjegyző.

Az avatási ünnepség istentisztelettel kezdődött, melyet Benedek Antal lelkész celebrált, majd a résztvevők az emlékműhöz vonultak. A megnyitó beszédet Bekker Gyula községi főjegyző tartotta, ezt követően leleplezték az emlékművet. Karsai Mihályné Gál Róza szavalata után a koszorúzás következett.

Az emlékoszlopot Branczeiz János szobrászművész készítette.

Sajnos az emlékmű több helyen meg van repedve, állapota elég rossz. Gomba község önkormányzata 2014-ben határozatot hozott az emlékmű felújítására vonatkozó pályázat benyújtására.

Az emlékmű talapzatának oldalain és hátoldalán olvashatóak az I. világháborúban elesett katonák nevei. Eredeti felirata mára annyira megkopott, hogy csak egy-két apró véset emlékeztet a feliratra. A később készült tábla eltörött, az emlékmű elé van helyezve. Az emlékmű tetején eredetileg a Szent Korona volt látható.

Az emlékmű eredetileg a református templom előtt állt, nem messze, körülbelül mintegy száz méterre jelenlegi helyétől, az önkormányzat – egykori Fáy kúria - épületétől.
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1926. július 1. 3. o.
Gomba község önkormányzatának 2014. II. 3-án hozott határozata http://kozseghaza.gomba.hu/testuleti_ulesek/2014februar13/2014februar13_16npr.htm

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
176343
Feltöltve
2014.08.19. 19:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.19. 19:06

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
176344
Feltöltve
2014.08.19. 19:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.19. 19:07

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
176345
Feltöltve
2014.08.19. 19:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.19. 19:07

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
176346
Feltöltve
2014.08.19. 19:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.19. 19:10

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
176347
Feltöltve
2014.08.19. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.19. 19:11

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
176348
Feltöltve
2014.08.19. 19:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.19. 19:16

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
176349
Feltöltve
2014.08.19. 19:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.19. 19:17

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
176350
Feltöltve
2014.08.19. 19:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.19. 19:17

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
176351
Feltöltve
2014.08.19. 19:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.19. 19:18

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
176352
Feltöltve
2014.08.19. 19:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.19. 19:19

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
176353
Feltöltve
2014.08.19. 19:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.19. 19:19

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
276684
Feltöltve
2017.05.06. 16:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.06. 16:34

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
276685
Feltöltve
2017.05.06. 16:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.06. 16:34

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
276686
Feltöltve
2017.05.06. 16:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.06. 16:35

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
276687
Feltöltve
2017.05.06. 16:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.06. 16:35

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
276688
Feltöltve
2017.05.06. 16:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.06. 16:35

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
529094
Feltöltve
2023.06.17. 01:13
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/124 • 5.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ugor 23.06.17. 01:13

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
529095
Feltöltve
2023.06.17. 01:15
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/140 • 5.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ugor 23.06.17. 01:15

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
529096
Feltöltve
2023.06.17. 01:15
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/114 • 5.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ugor 23.06.17. 01:15

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
529097
Feltöltve
2023.06.17. 01:15
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/159 • 5.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ugor 23.06.17. 01:15

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
529098
Feltöltve
2023.06.17. 01:15
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/150 • 5.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ugor 23.06.17. 01:15

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gomba
Feltöltő
Azonosító
176355
Forrás
Hősi Emlék Adatbázis - HM-HIM fotótára
Feltöltve
2014.08.19. 19:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.08.19. 19:33
Archív felvétel
Összesen 22 fotó

Műlap története

23.06.17. 01:15
4 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
23.06.17. 01:13
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
17.05.06. 16:35

17.05.06. 16:34

14.08.19. 19:46
Aerdna publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.