Balatonalmádi, Véghely Dezső út, Szent Erzsébet liget
További képek a Fotólistában

Angol cím:Articulation

Balatonalmádi
Véghely Dezső út, Szent Erzsébet liget
A "Kézfogás" Európa Szoborparkban, a második körben

Felállítás2014. június 20.

Göröntsér Vera
2014.08.18. 19:20
Az elmúlt évben létesített Európa szoborpark Balatonalmádiban az Erzsébet parkban kapott helyet. Ahogy már akkor tudható volt, készültek további alkotások befogadására. 2014-ben három alkotás érkezett, valamennyi Európa különböző országiból. Így már Spanyolország is képviselteti magát.

Már idény elején érdeklődtem, de csak később jutottam el a szoborparkba – megkerülve a fél Balatont (a déli partról hazafelé, Budapestre).
Találkozásom ezzel az alkotással mélyen érintett. Milyen érzések, gondolatok jellemzik a művész, aki ilyen szobrot alkotott? Arról biztos lehettem, hogy a cím nem szó szerint értendő (egy modern alkotásnál ez garantált), de mégis azon gondolkodtam, a fájdalom milyen fokával szembesülhetett a művész? Szembetűnő és nem elhanyagolható, hogy az összekapcsolódó elemek egy gép alkatrészeit idézik, vagy éppen abból valók.

Itthon /keresgélve/ megtudtam, valóban mélyebb gondolatok ösztönözték az alkotót. Az avatáson – betegsége miatt fia képviselte –, átadta a művész üzenetét arról, mi volt a szándék, mi az, amit a tárgy visszatükröz: "Ez pedig nem más, mint az elembertelenedés egy robotizált világban. Szeretné az embereket ráébreszteni arra, hogy szabadabbak lehetnek, ha maguk változtathatják meg a jövőjüket."

Az alkotást magas küldöttség kísérte, akik részt vettek a mű avatásán. Bővebb információ található erről a forrásnál jelölt cikkben.
Források:
http://balatonifutar.info/?paged=16

Cím alapján hasonló

"Izület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
176221
Feltöltve
2014.08.18. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.18. 16:39

"Izület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
176210
Feltöltve
2014.08.18. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.18. 16:31

"Izület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
176211

176212
Feltöltve
2014.08.18. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

176213
Feltöltve
2014.08.18. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.18. 16:31

"Izület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
176214
Feltöltve
2014.08.18. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.18. 16:32

"Izület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
176222
Feltöltve
2014.08.18. 16:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.18. 16:43

"Izület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
176215
Feltöltve
2014.08.18. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.18. 16:32

"Izület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
176216
Feltöltve
2014.08.18. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

176217
Feltöltve
2014.08.18. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

176218
Feltöltve
2014.08.18. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

176219

212384
Feltöltve
2015.07.17. 14:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.17. 14:19

"Izület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
215530
Feltöltve
2015.08.23. 14:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.08.23. 14:10

"Izület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
215531
Feltöltve
2015.08.23. 14:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.08.23. 14:10

"Izület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
257626
Feltöltve
2016.11.02. 14:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.11.02. 14:08

"Izület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
257627
Feltöltve
2016.11.02. 14:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.11.02. 14:09

"Izület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
257628

257629

2018.09.15.
Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
324581
Évszám
2018
Feltöltve
2018.09.18. 12:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.09.18. 12:35
2018
2018.09.15.
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.11.29. 10:34
Megérintettem az "Izület" alkotást
19.03.17. 12:45
Megérintettem az "Izület" alkotást
18.09.18. 12:35
1 új fotót töltöttem az "Izület" műlaphoz
18.07.23. 20:10
Megérintettem az "Izület" alkotást
17.07.30. 19:20
Megérintettem az "Izület" alkotást
16.11.02. 14:09
1 új fotót töltöttem az "Izület" műlaphoz
16.11.02. 14:09
1 új fotót töltöttem az "Izület" műlaphoz
16.11.02. 14:09
1 új fotót töltöttem az "Izület" műlaphoz
16.11.02. 14:08
1 új fotót töltöttem az "Izület" műlaphoz
16.05.09. 21:40
Az "Izület" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.23. 14:10
1 új fotót töltöttem az "Izület" műlaphoz
15.08.23. 14:10
1 új fotót töltöttem az "Izület" műlaphoz
14.08.18. 19:20
Göröntsér Vera publikálta "Izület" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.