Miskolc-Lillafüred, Bükki Nemzeti Park Fazola sétány 1.
További képek a Fotólistában

Miskolc-Lillafüred
Bükki Nemzeti Park Fazola sétány 1.
Palotaszálló főhomlokzatán látható.

Avatás1997
Avatás1930

Lux Kálmán (tervező)

Cedrus
2014.08.04. 07:45
A lillafüredi Palotaszálló 1925 és 1929 között épült a Hámori-tó mellett, Lux Kálmán tervei alapján, neoreneszánsz stílusban, de az épület átadásra csak 1930-ban került sor.

Az épület főhomlokzatán gyönyörű fehér márványból faragott Mária-szobor látható. A szobor Szűz Máriát, a Magyarok Nagyasszonyát (Magyarország patrónusát) ábrázolja. Mária, fején koronával, jobb kezében a magyar királyi jogar, Kisjézussal a bal karján van ábrázolva.

A szobor történetéről vajmi keveset tudtam kideríteni.
Írásbeli megkeresésemre a Hunguest Hotel Palota illetékes vezetője évszámok nélkül annyi segítséget tudott adni, hogy a szobor már látható volt az épület átadásakor. Később áthelyezték a közeli felsőhámori Magyarok Nagyasszonya templomba és onnan került vissza ismét a szálló épületének főhomlokzatára.

A Palotaszálló szálloda jellege 1945 után megszűnt és SZOT-üdülőként üzemelt. Csak feltételezem, hogy ebben az időszakban helyezték át a szobrot a közeli templomba. (Egy alkalommal én is üdülhettem itt, de nem tudom felidézni, láttam e a szobrot.) "A Palotaszálló 1993-ban a Hunguest Hotels szállodalánc tagja lett, Hunguest Hotel Palota néven. Az új tulajdonos komoly belső és külső felújítási, rekonstrukciós munkálatokba fogott, ami közel öt évig tartott. A felújítás következtében megújult a főhomlokzat." A Mária-szobor ebben az időszakban került vissza eredeti helyére.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Lillafüredi_Palotaszálló
http://hu.wikipedia.org/wiki/Lux_Kálmán

Cedrus műlapja


Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux Kálmán (tervező)
Település
Miskolc-Lillafüred
Feltöltő
Azonosító
174528
Feltöltve
2014.08.04. 06:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ550/100 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.08.04. 06:52

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux Kálmán (tervező)
Település
Miskolc-Lillafüred
Feltöltő
Azonosító
174529
Feltöltve
2014.08.04. 06:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.08.04. 06:53

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux Kálmán (tervező)
Település
Miskolc-Lillafüred
Feltöltő
Azonosító
174530
Feltöltve
2014.08.04. 06:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.08.04. 06:54

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux Kálmán (tervező)
Település
Miskolc-Lillafüred
Feltöltő
Azonosító
174565
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2014.08.04. 15:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ45/10 • 1/450 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 14.08.04. 15:13
2013. október

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux Kálmán (tervező)
Település
Miskolc-Lillafüred
Feltöltő
Azonosító
174566
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2014.08.04. 15:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ45/10 • 1/240 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 14.08.04. 15:14
2013. október

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux Kálmán (tervező)
Település
Miskolc-Lillafüred
Feltöltő
Azonosító
174567
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2014.08.04. 15:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ35/10 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 14.08.04. 15:14
2013. október

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux Kálmán (tervező)
Település
Miskolc-Lillafüred
Feltöltő
Azonosító
175165
Feltöltve
2014.08.11. 00:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.11. 00:05

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux Kálmán (tervező)
Település
Miskolc-Lillafüred
Feltöltő
Azonosító
175166
Feltöltve
2014.08.11. 00:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.11. 00:05

Adalék vagy máshol

"Mária-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Lux Kálmán (tervező)
Település
Miskolc-Lillafüred
Feltöltő
Azonosító
174531
Feltöltve
2014.08.04. 06:55
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/105 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.08.04. 06:55
Összesen 9 fotó

Műlap története

18.08.07. 14:22
Megérintettem a "Mária-szobor" alkotást
14.08.11. 00:05
1 új fotót töltöttem a "Mária-szobor" műlaphoz
14.08.11. 00:05
1 új fotót töltöttem a "Mária-szobor" műlaphoz
14.08.04. 15:14
1 új fotót töltöttem a "Mária-szobor" műlaphoz
14.08.04. 15:14
1 új fotót töltöttem a "Mária-szobor" műlaphoz
14.08.04. 15:13
1 új fotót töltöttem a "Mária-szobor" műlaphoz
14.08.04. 07:45
Cedrus publikálta "Mária-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.