Vác, Köztársaság u.19.
Archív képek

Állapot: Lebontott

Vác
Köztársaság u.19.
A váci főtér részét képezi az épületek sorában a Pannóház melynek...Teljes szövegA váci főtér részét képezi az épületek sorában a Pannóház melynek udvarán láthatóak az alkotások naponta 10 órától látogatható.Kevesebb szöveg

Elbontás2021. március 31.
Avatás2013
Készítés1982

Nem köztéri:Múzeum területe
András
2014.08.04. 19:28
A többi szoborral azonos technika csak ebben több a krómacél.
Szerintem mutatósabb is. Itt is csak úgy mint a többinél hengeres formák találhatók össze illesztve ennek a tetejére két kőralakú lap is került ami a sakk figura királyára hajaz.
Közel két méter magas, beton lapon áll.

Blogbejegyzések a műlapról
Gádor István: "életünkben mindenütt a szépség uralkodjék"
Aerdna blogja @ 2014.07.25. 09:19
„A természet tele van csodálatos szépségekkel, s a művészet feladata, hogy föltárja őket, felmutassa azokat a dolgokat, amelyek mellett az emberek általában elmennek. De ez önmagában kevés. Mesterséges környezetünknek, tárgyi világunknak is esztétikusnak kell lennie; mert végső célunk, hogy az...

András készítette a műlapot

Kapcsolódó
Bálvány - Idol
Kapcsolódó
Idol
Kapcsolódó
Idol
Kapcsolódó
Idol
Kapcsolódó
Idolok

Cím alapján hasonló

"Idol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
174220
Feltöltve
2014.07.30. 10:02
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ71/10 • 1/500 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.07.30. 10:02

"Idol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
174221
Feltöltve
2014.07.30. 10:03
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ63/10 • 1/2000 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.07.30. 10:03

"Idol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
174222
Feltöltve
2014.07.30. 10:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ63/10 • 1/2000 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.07.30. 10:05

"Idol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
174223
Feltöltve
2014.07.30. 10:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ63/10 • 1/2500 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.07.30. 10:06

"Idol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
174224
Feltöltve
2014.07.30. 10:07
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ63/10 • 1/2000 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.07.30. 10:07

"Idol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
174225
Feltöltve
2014.07.30. 10:08
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ63/10 • 1/2000 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 14.07.30. 10:08

"Idol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
282416
Feltöltve
2017.06.22. 21:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.22. 21:08

"Idol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
282417

282418
Feltöltve
2017.06.22. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.06.22. 21:09

"Idol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
318549
Feltöltve
2018.07.21. 00:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.21. 00:28

"Idol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
318550
Feltöltve
2018.07.21. 00:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.21. 00:29

Archív fotók

"Idol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
174672
Forrás
Saját - Herczeg Ibolya: Gádor István Corvina Kiadó, 1979.
Évszám
1979
Feltöltve
2014.08.05. 12:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.08.05. 12:58
1979, Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.03.28. 21:12
Az "Idol" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.03.28. 15:49
Az "Idol" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.07.21. 00:29
1 új fotót töltöttem az "Idol" műlaphoz
18.07.21. 00:28
1 új fotót töltöttem az "Idol" műlaphoz
17.06.22. 21:09
1 új fotót töltöttem az "Idol" műlaphoz
17.06.22. 21:08
1 új fotót töltöttem az "Idol" műlaphoz
17.06.22. 21:08
1 új fotót töltöttem az "Idol" műlaphoz
17.06.18. 17:37
Megérintettem az "Idol" alkotást
14.11.05. 21:55
Az "Idol" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
14.08.05. 12:58
1 új fotót töltöttem az "Idol" műlaphoz
14.08.04. 19:28
A közösség publikálta Bálint "Idol" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.