Debrecen, Szalay Sándor utca 1.
Archív képek

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Szalay Sándor fizikus

Debrecen
Szalay Sándor utca 1.

Felállítás2009. szeptember 24.

Nyul Imre
2014.08.06. 00:24
Debrecen Úrrétje városrészben (a város észak-nyugati része) a Szalay Sándor utcán található az utca névadójának domborműves emléktáblája.
A felírat a következő (nehezen olvasható):

SZALAY SÁNDOR
FIZIKUS
(1909-1987)
KOSSUTH- ÉS ÁLLAMI DÍJAS AKADÉMIKUS,
EGYETEMI TANÁR,
A DEBRECENI MAGFIZIKAI ISKOLA ÉS AZ ATOMKI
ALAPÍTÓJA,
A MARIA SKLODOWSKA CURIE EGYETEM
ÉS A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM
DÍSZDOKTORA
EZT A SZÜLETÉSÉNEK CENTENÁRIUMÁN
TANÍTVÁNYAI, DEBRECEN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA,
A PAKSI ATOMERŐMŰ
ÉS A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM BARÁTI KÖRE
ÁLLÍTOTTÁK
2009

Az emlékművet a fizikus születésének 100. évfordulója alkalmából állították, születésnapja előtt 10 nappal.

Sajnos az alig öt éves emléktábla rossz állapotban van. Több repedés található rajta. A szobor több mint fele szinte teljesen lebarnult állapotban van. Fényképezéskor egy közelben lakó elmondta, hogy esőben a járművek ráverik az úton levő vizet, télen a hólevet. A szobrot akár beljebb is el lehetne helyezni, de egy szép, terméskőből kirakott lábazattal is elláthatnák. A felavatása óta nem látták, hogy a szobrot letisztították volna...
A másik Szalay Sándor emlékmű révén újra kapcsolatba kerültem volt katonatársammal, aki most az ATOMKI igazgatóhelyettese. Elkérte ezeket a fotókat és azon lesz, hogy az emlékművet rendbe hozzák.

Az alkotóról:
http://www.koverjozsef.eu/
Szalay Sándor életéről:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szalay_Sándor_(magfizikus)
http://www.atomki.hu/100_Szalay/
Források:
http://portal.debrecen.hu/hirek/helyi/dombmuavatas_helyihirek.html

Nyul Imre műlapja

Cím alapján hasonló

"Szalay Sándor" c. alkotás fotói

Szalay Sándor - fizikus
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174371
Feltöltve
2014.08.01. 18:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.08.01. 18:06
Szalay Sándor - fizikus

"Szalay Sándor" c. alkotás fotói

Szalay Sándor - fizikus
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174373
Feltöltve
2014.08.01. 18:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.08.01. 18:06
Szalay Sándor - fizikus

"Szalay Sándor" c. alkotás fotói

Szalay Sándor - fizikus
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174379
Feltöltve
2014.08.01. 18:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.08.01. 18:11
Szalay Sándor - fizikus

"Szalay Sándor" c. alkotás fotói

Szalay Sándor - fizikus
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174380
Feltöltve
2014.08.01. 18:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.08.01. 18:12
Szalay Sándor - fizikus

"Szalay Sándor" c. alkotás fotói

Szalay Sándor - fizikus
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174376
Feltöltve
2014.08.01. 18:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.08.01. 18:07
Szalay Sándor - fizikus

"Szalay Sándor" c. alkotás fotói

Szalay Sándor - fizikus
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174381

174383
Feltöltve
2014.08.01. 18:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/500 • ISO100

174382

174384
Feltöltve
2014.08.01. 18:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.08.01. 18:13
Szalay Sándor - fizikus

"Szalay Sándor" c. alkotás fotói

Szalay Sándor - fizikus
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174375
Feltöltve
2014.08.01. 18:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.08.01. 18:07
Szalay Sándor - fizikus

"Szalay Sándor" c. alkotás fotói

Szalay Sándor - fizikus
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174374
Feltöltve
2014.08.01. 18:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ80/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.08.01. 18:07
Szalay Sándor - fizikus

"Szalay Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
453223
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2021.08.04. 12:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/400 • 8.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 12:01
2014. október

Archív fotók

"Szalay Sándor" c. alkotás fotói

Szalay Sándor fiai a szobor avatásakor
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
174939
Forrás
ATOMKI - Dr. Molnár József
Fotózva
2009. szeptember
Feltöltve
2014.08.07. 23:31
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A710 IS
ƒ56/10 • 1/1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.08.07. 23:31
2009. szeptember
Szalay Sándor fiai a szobor avatásakor

"Szalay Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
205988
Forrás
ATOMKI - Dr. Molnár József
Feltöltve
2015.05.17. 12:54
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.05.17. 12:54
Archív felvétel
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.08.04. 12:01
1 új fotót töltöttem a "Szalay Sándor" műlaphoz
21.08.02. 18:48
A "Szalay Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.08.06. 00:24
A közösség publikálta Nyul Imre "Szalay Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.