Fazola Henrik síremléke

Miskolc-Hámor, Felsőhámor

Miskolc-Hámor
Felsőhámor
A temető felső szélén van.

Felállítás2005. június 4.


Cedrus
2014.07.29. 06:32
Kedves emlék fűz az első, borítónak választott fotóhoz. 2010. január elsején a Bükkben túráztunk. A kék kereszt turista jelzésen, a temető mellett haladva mentünk a Fehérkőlápa Turistaházhoz. Fazola Henrik különleges síremléke azonnal magára vonta figyelmem.

"Fazola Henrik (Fassole, Fassola) (Würzburg, ~1730. – Diósgyőr, 1779. április 18.) lakatosmester, gyártulajdonos, az ipari tőke egyik első képviselője Magyarországon. Német származású vasműves, aki a szakma mesterfogásait testvérével, Fazola Lénárddal együtt Würzburgban, Georg Oegg udvari lakatosmestertől tanulta. Szakmáját már olyan magas szinten művelte, hogy Barkóczy Ferenc egri püspök, Heves megye főispánja Egerbe hívta, és megbízta az épülő vármegyeháza kovácsoltvas kapuinak, illetve díszeinek elkészítésével és más lakatosmunkákkal."
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Fazola_Henrik
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/seregi-gyorgy-6178

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Fazola Henrik síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Hámor
Feltöltő
Azonosító
174113
Fotózva
2010. január
Feltöltve
2014.07.29. 06:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.29. 06:03
2010. január

"Fazola Henrik síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Hámor
Feltöltő
Azonosító
174105
Feltöltve
2014.07.29. 05:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/34 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.29. 05:57

"Fazola Henrik síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Hámor
Feltöltő
Azonosító
174106
Feltöltve
2014.07.29. 05:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/38 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.29. 05:58

"Fazola Henrik síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Hámor
Feltöltő
Azonosító
174107
Feltöltve
2014.07.29. 05:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/12 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.29. 05:59

"Fazola Henrik síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Hámor
Feltöltő
Azonosító
174108
Feltöltve
2014.07.29. 05:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ380/100 • 1/13 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.29. 05:59

"Fazola Henrik síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Hámor
Feltöltő
Azonosító
174109
Feltöltve
2014.07.29. 06:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/20 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.29. 06:00

"Fazola Henrik síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Hámor
Feltöltő
Azonosító
174111
Feltöltve
2014.07.29. 06:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/18 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.29. 06:01

"Fazola Henrik síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Hámor
Feltöltő
Azonosító
174110
Feltöltve
2014.07.29. 06:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/20 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.29. 06:01

"Fazola Henrik síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Hámor
Feltöltő
Azonosító
174112
Feltöltve
2014.07.29. 06:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/10 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.07.29. 06:02

"Fazola Henrik síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc-Hámor
Feltöltő
Azonosító
422342
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2020.10.28. 16:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.28. 16:17
2019. április
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.10.28. 16:17
1 új fotót töltöttem a "Fazola Henrik síremléke" műlaphoz
14.07.29. 06:32
Cedrus publikálta "Fazola Henrik síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.