Miskolc, Bartók Béla tér

Miskolc
Bartók Béla tér
Bartók Béla Zeneművészeti Intézet (Zenepalota) Bartók Béla téri oldalán látható.

Felállítás1956

Seres János (festőművész)

TundeK62
2014.07.20. 22:07
A Zenepalotában működő középiskolának, a Miskolci Egyetem Zenetudományi Intézetének, és a térnek is névadója Bartók Béla.
Biztosan véletlenül maradt ki a város művészi alkotásai közül, ennek a domborműves táblának a bemutatása.
Az épület sarkán látható, 1956 óta. Alkotójaként a miskolci művészt, Seres János festőművészt jegyzik. Egyébként az artportalban összesen két köztéri alkotását rögzítették. A művész 1947-től élt a városban, a Művésztelepen. " A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége területi titkára volt. Szervezőmunkájának köszönhető az Észak- Magyarországon máig életben maradt országos kiállítások egész sora: a Téli Tárlat; Miskolci Országos Grafikai Biennálé, Miskolc; Országos Akvarell Biennálé, Eger; Országos Rajzbiennálé, Salgótarján."
A Grafikai Biennálé idei anyagát volt szerencsém látni a múlt héten a Miskolci Galériában. Valóban máig színvonalas kiállítás az, amit egykor Seres János szervezett.
A másik alkotása, a sgraffito, már fent van az oldalon: http://www.kozterkep.hu/~/12119/Oktatas_Miskolc_1966.html
A domborműves emléktáblán semmilyen jelzés nem szerepel.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/seres-janos--1920-2004--1898
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/seres-janos--1920-2004--1898
A Zenepalotáról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Zenepalota_%28Miskolc%29

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Bartók Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Seres János (festőművész)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172922
Feltöltve
2014.07.20. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.20. 21:44

"Bartók Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Seres János (festőművész)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172923
Feltöltve
2014.07.20. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.20. 21:44

"Bartók Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Seres János (festőművész)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172924
Feltöltve
2014.07.20. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.20. 21:45

"Bartók Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Seres János (festőművész)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
422782
Fotózva
2019. március
Feltöltve
2020.11.02. 15:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/80 • 8.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.02. 15:11
2019. március
Összesen 4 fotó

Műlap története

20.11.02. 15:11
1 új fotót töltöttem a "Bartók Béla" műlaphoz
14.07.20. 22:07
TundeK62 publikálta "Bartók Béla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.