Bányász, kohász, gépész kompozíció

Miskolc-Egyetemváros, Egyetemváros A/4-es épület

Miskolc-Egyetemváros
Egyetemváros A/4-es épület
A Kerpely terem végfalán, a folyosón látható.

Felállítás1965

Hincz Gyula (festőművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2014.07.12. 23:59
Mindig is szerettem a Hincz Gyula grafikus által rajzolt gyerekkönyveket. De gondolom, az oldal látogatói is ismerik a Weöres Sándor Bóbita című verseskötetét, amely a grafikus egyik legismertebb alkotása is egyben.
A Miskolci Egyetemen látható, 30 négyzetméteres grafika merőben eltér minden eddigi Hincz alkotástól. Itt, az oldalon is "csak" az általa tervezett üvegablakokat, mozaikot ismerjük.

"A szerteágazó képzőművészeti technikák valamennyiében otthonosan mozgó Hincz Gyula csiszolt mészkőlapokkal burkolt falfelületre véste rá lendületes vonalait, hogy azzal szóljon a tudomány lehetőségeiről, és a békéből fakadó felszabadult örömről."

Érdemes megfigyelni a részleteket, habár az alkotás egészét a közvetlen környezetében is nehéz áttekinteni a szűk, de üvegfallal határolt folyosón.
Igyekeztem úgy fotózni, hogy az egységeket láttatni tudjam. Szinte csodálatos az a vonalvezetési technika, mellyel elkészült az ólomgrafika.
Források:
Goda Gertrúd: A hatalom és a művészet – a miskolci egyetem köztéri alkotásai
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/hincz-gyula-104

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Bányász, kohász, gépész kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Hincz Gyula (festőművész)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
171644
Feltöltve
2014.07.12. 23:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.12. 23:06

171645

171646
Feltöltve
2014.07.12. 23:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

TundeK62 14.07.12. 23:07

"Bányász, kohász, gépész kompozíció" c. alkotás fotói

Nekem Leonardo jutott eszembe. Másnak, ki?
Alkotó
Hincz Gyula (festőművész)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
171647

171648
Feltöltve
2014.07.12. 23:08

TundeK62 14.07.12. 23:08

171649

Az alkotás középpontjában a NAP.
Alkotó
Hincz Gyula (festőművész)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
171650

Közeli részlet
Alkotó
Hincz Gyula (festőművész)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
171651
Feltöltve
2014.07.12. 23:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.12. 23:09
Közeli részlet

"Bányász, kohász, gépész kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Hincz Gyula (festőművész)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
171652
Feltöltve
2014.07.12. 23:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.12. 23:09

"Bányász, kohász, gépész kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Hincz Gyula (festőművész)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
171653
Feltöltve
2014.07.12. 23:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.12. 23:10

171654

Áramtermelés, elektromosság, nagyfeszültségű vezetékek...
Alkotó
Hincz Gyula (festőművész)
Település
Miskolc-Egyetemváros
Feltöltő
Azonosító
171655
Feltöltve
2014.07.12. 23:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.12. 23:11
Áramtermelés, elektromosság, nagyfeszültségű vezetékek...
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.07.12. 23:59
TundeK62 publikálta "Bányász, kohász, gépész kompozíció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.