Dienes László domborműves emléktáblája

Debrecen, Thomas Mann utca 16.

Debrecen
Thomas Mann utca 16.
Az iskola régi szárnyának első emeleti előterében.

Felállítás1967. november 7.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Nyul Imre
2014.07.09. 22:31
"DIENES LÁSZLÓ
1889-1953
DEBRECEN FIA
A SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR
VEZETŐJE
..."
olvasható a névadó domborműves emléktábláján.
Négy évig koptattam az akkor még Dienes László Szakközépiskola és Gimnázium padjait. Első éves gimnazista voltam, amikor 1967. november 7-én, a "NOSZF" ünnepség keretében az osztályunkból 3-3 tanuló vehetett részt az I. emeleten tartandó külön ünnepségen. Ennek keretében leplezték le iskolánk névadójáról, Dienes Lászlóról készült domborművet. A bronzból készült alkotást Dienes László egykori barátja, Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész készítette.
Most, hogy visszalátogattam az egykori iskolámba, egy hiányos emléktáblával találtam magam szembe:
Mára a felirati terület alsó részét lecsiszolták, ahol Dienes László politikai tevékenysége volt feltüntetve.
A lecsiszolt rész szövege:
... a Tanácsköztársaság népbiztosa, nagy műveltségű publicista, a szocializmus hőse, harcosa
(A lecsiszolt szövegért köszönet Kotricz Tündének)

Ma már csak a Szabó Ervin könyvtár vezetőjeként szerepel az alkotáson.
Az alkotás az első emeleti előtérben található. Bal profilból ábrázolja az egykori könyvtárvezetőt.

Az iskola neve időközben megváltozott. A jelenlegi elnevezése: Szent László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola

Dienes László élete:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Dienes_László
Az alkotóról:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/patzay-pal-195
Források:
Dienes – Jubileumi évkönyv 1966-1996. Szerkesztő: Balogh Gyuláné, Greczula Györgyné, Debrecen, 1996.
Sz. Kürti Katalin: Debrecen szobrai... (129. o)

Nyul Imre műlapja

Tagi gyűjteményben
Iskolák névadói

Cím alapján hasonló

"Dienes László domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Dienes László - Szabó Ervin könyvtár vezetője
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
170820
Feltöltve
2014.07.05. 17:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ100/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.07.05. 17:22
Dienes László - Szabó Ervin könyvtár vezetője

"Dienes László domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Dienes László - Szabó Ervin könyvtár vezetője
A lecsiszolt felírat helye
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
170752
Feltöltve
2014.07.04. 14:50
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ100/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.07.04. 14:50
Dienes László - Szabó Ervin könyvtár vezetője
A lecsiszolt felírat helye

"Dienes László domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Dienes László - Szabó Ervin könyvtár vezetője
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
170821
Feltöltve
2014.07.05. 17:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ50
ƒ100/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.07.05. 17:24
Dienes László - Szabó Ervin könyvtár vezetője

"Dienes László domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Dienes László - Szabó Ervin könyvtár vezetője
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
170822

423836
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.11.10. 09:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/20 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 09:53
2018. szeptember
Összesen 5 fotó

Műlap története

20.11.10. 09:53
1 új fotót töltöttem a "Dienes László domborműves emléktáblája" műlaphoz
14.07.09. 22:31
A közösség publikálta Nyul Imre "Dienes László domborműves emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.