Budapest, VI. kerület, Andrássy út 87-89.

Budapest
VI. kerület, Andrássy út 87-89.

Felállítás1998


Göröntsér Vera
2014.07.01. 12:14
Ez, a hagyományosnak nem mondható emléktábla az Andrássy út 87-89. számú ház (a Kodály Zoltán Emlékmúzeummal megegyező cím) fasor felé néző előkertjében áll.

Felirata szerint:
Ebben a házban / élt és alkotott / Barcsay Jenő / 1900 – 1988

És ez igaz, a híres és utolérhetetlen festő itt, a ház 2. emeletén lakott az 50-es évek közepétől.

A meglepő az, hogy ez, vagy párja (?) az Epreskertben volt 2012-ben, ahogy Tünde lapján látható is: http://www.kozterkep.hu/~/19932/Barcsay_Jeno_Budapest_1998.html
Csak találgatni lehet, hogy lehet "egyszerre két helyen" az azonosnak tűnő két alkotás. De azt hiszem, a helyzet nem ennyire misztikus.

Abban az időben Barcsay egykori lakhelyét, ill. a házat felújították. Nagy munkák folytak, úgy tűnik, az emléktáblát az Epreskertbe menekítették -- esetleg összevonva egy restaurálással, amit akár egy restaurátor növendék is kaphatott feladatul.

Idén, a Múzeumok éjszakájának egyik programhelyeként az Epreskertbe látogattam el. Kerestem (talán mégis két példány van belőle), érdeklődtem is. Megerősítést kaptam, valószínű, hogy restaurálásra (akár a ház teljes felújítási idejére) ott lehetett (Pontosabb adatot nem kaptam), jelenleg nem tudnak róla, de nem is találtam ott.

A lényeg: az Artportal cikke szerint pontosan megadott helyen és az ott jelölt időpontban eredetileg elhelyezett emléktábla újra a helyén van. Ez viszont azt jelenti, a beírt évszámok nem biztos, hogy a valóságot fedik. Pontosat csak annyit tudok, hogy 2012-ben, az ugyanannak a háznak a falán lévő Kodály Zoltán-dombormű lapjának elkészültekor a felújítások még folytak.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szasz-gyorgy--1971--7471
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kod%C3%A1ly_k%C3%B6r%C3%B6nd
http://hu.wikipedia.org/wiki/Barcsay_Jen%C5%91



Kapcsolódó
Barcsay Jenő

Cím alapján hasonló

"Barcsay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168559
Feltöltve
2014.06.15. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.15. 17:27

"Barcsay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168560
Feltöltve
2014.06.15. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.15. 17:27

"Barcsay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168562
Feltöltve
2014.06.15. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.15. 17:28

"Barcsay Jenő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168563
Feltöltve
2014.06.15. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.15. 17:29
Összesen 4 fotó

Műlap története

21.04.05. 17:20
Megérintettem a "Barcsay Jenő" alkotást
17.03.23. 15:46
Megérintettem a "Barcsay Jenő" alkotást
14.12.26. 13:32
Megérintettem a "Barcsay Jenő" alkotást
14.07.01. 12:14
Göröntsér Vera publikálta "Barcsay Jenő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.