Budapest, VI. kerület, Dalszínház utca 8.

Budapest
VI. kerület, Dalszínház utca 8.
A Magyar Állami Operaház első emeletén, a jobb oldali páholyok felé vezető folyosó előterében.

Felállítás1951

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2014.06.26. 18:21
Az Operaháznak ugyanabban a helyiségében áll (igen rossz világítási viszonyok között) Fodor János mellszobra, ahol a Palánkay Klárát megörökítő alkotás is található.

Fodor János (1906–1973) operaénekes: basszbariton, lényegében kortársa, bár 15 év korkülönbség választotta el őket egymástól. Az operák, amikben szerepeltek, elég nagy átfedést mutatnak (Bizet: Carmen, Erkel: Bánk bán, Verdi és Wagner nagy és ismert operái), vagyis előfordulhat akár az is, hogy egy színpadon szerepeltek.

Fodor János az Operaházba ösztöndíjasként került 1938-ban, majd az Operaház magánénekese lett. Kezdetben bariton szerepeket is énekelt, de később a "ház" vezető basszbaritonja lett.
"Minden idők legjobb magyar Wagner-énekesei közé tartozott. Ösztönös, nagyszerű színészi képessége révén karakterénekesként is rendkívüli sikereket aratott."
Díjai időrendben: Érdemes művész – 1950; Kossuth-díj – 1953; Kiváló művész – 1964.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Fodor_J%C3%A1nos_(opera%C3%A9nekes)
http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz07/255.html

Közös gyűjteményben
Operaház alkotásai
Közös gyűjteményben
Előadóművészek szobrai

Cím alapján hasonló

"Fodor János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168954
Feltöltve
2014.06.18. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.18. 17:55

"Fodor János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168953

221309
Feltöltve
2015.10.13. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/8 • ISO1250

Göröntsér Vera 15.10.13. 13:48

"Fodor János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
168957
Feltöltve
2014.06.18. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/13 • ISO800

168958

168956

168955
Feltöltve
2014.06.18. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.18. 17:55

"Fodor János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221306
Feltöltve
2015.10.13. 13:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 13:47

"Fodor János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221307
Feltöltve
2015.10.13. 13:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/8 • ISO1600

221305
Feltöltve
2015.10.13. 13:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 13:46

"Fodor János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221308
Feltöltve
2015.10.13. 13:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/8 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 13:47

"Fodor János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
221310
Feltöltve
2015.10.13. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.13. 13:48
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.04.24. 13:34
Megérintettem a "Fodor János" alkotást
23.03.04. 12:00
Megérintettem a "Fodor János" alkotást
14.06.26. 18:21
Göröntsér Vera publikálta "Fodor János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.