Nagyharsány, Villányi (Nagyharsányi) Szoborpark
Archív képek

Angol cím:Pulsar /II/

Nagyharsány
Villányi (Nagyharsányi) Szoborpark
Nagyharsány és Villány között, inkább az utóbbi közelében, egy tábla...Teljes szövegNagyharsány és Villány között, inkább az utóbbi közelében, egy tábla jelzi, hol kell északi irányban letérni a főútról. Autóbusszal közlekedőknek Nagyharsány, Kőbánya megállóhelynél kell leszállni.Kevesebb szöveg

Felállítás1972


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
László Mária
2014.06.28. 12:41
A Nagyharsányi Szoborpark egy elhagyott mészkőbánya területén fekszik dél-Baranyában, a Szársomlyó-hegy lábánál, mely Villány közigazgatási területéhez tartozik, ezért Villányi Szoborpark néven is ismeretes. A közel 130 darabot számláló szoborpark 2009-ben műemléki védettséget kapott.
Szársomlyó a Villányi hegység legmagasabb tömbje, 1944 óta védett természeti terület. Határait 1991-ben északi irányban kibővítették. Szubmediterrán klimájú területe zoológiai és botanikai ritkaságokban gazdag. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság heti öt alkalommal három órás, körülbelül 5 kilométer hosszú túrát indít a Szársomlyó csúcsára, melynek résztvevői a Szoborparkot ingyenesen nézhetik meg.
A II számmal is jelölt szobor a park alacsonyabb részén kialakított térség bal oldalán, a pénztár közelében van. Hátterét a kőbánya meredek fala adja. A római II feltevésem szerint a szobrász szoborparkbeli alkotásait számozza.
Ez a sima felületű, szabálytalan gömböt formázó, egyszerűségében különös szobor címét a pulzárról, avagy neutroncsillagról kapta, erről a nagy forgási sebességü, roppant sűrű anyagú, nagyon kicsi égitestről, mely akkor keletkezik, mikor egy csillag élete végén összeroppan.
Jelképezheti-e a sorsot, a határtalan teret, a korlátlan időt, a semmit?
Vagy egyszerűen önmaga?
Források:
[1] Nagyharsányi Szoborpark prospektusa
[2] A pulzárokról
http://www.puskas.hu/ttk/csillag/csillag/v43.html
További linkek
[1] Pulzárok
http://astro.u-szeged.hu/oktatas/asztrofizika/html/node77.html
[2],Bencsik István
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/bencsik-istvan-19
[3] Stemler Miklós: A kő talán marad
https://m.magyarnarancs.hu/kepzomuveszet/a-ko-talan-marad-80260
[4] Nagyharsányi Szoborpark
https://villanyiborvidek.hu/hu/villanyi-borvidek/latnivalok/nagyharsanyi-szoborpark




Cím alapján hasonló

"Pulzár /II/" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
169923
Feltöltve
2014.06.27. 13:14
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 13:14

"Pulzár /II/" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
169924
Feltöltve
2014.06.27. 13:16
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 13:16

"Pulzár /II/" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
169925
Feltöltve
2014.06.27. 13:18
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 13:18

"Pulzár /II/" c. alkotás fotói

Háttérben a "Pulzár".
Előtérben a "Felhő"
Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
169927
Feltöltve
2014.06.27. 13:59
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 13:59
Háttérben a "Pulzár".
Előtérben a "Felhő"

"Pulzár /II/" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
169926
Feltöltve
2014.06.27. 13:20
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 13:20

"Pulzár /II/" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218231
Feltöltve
2015.09.27. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.27. 20:27

"Pulzár /II/" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218232
Feltöltve
2015.09.27. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.27. 20:28

"Pulzár /II/" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218233
Feltöltve
2015.09.27. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.27. 20:28

Archív fotók

"Pulzár /II/" c. alkotás fotói

1980
Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
289729
Fotózva
2008. január
Évszám
1980
Feltöltve
2017.09.12. 21:34
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Film Scanner / Filmscan 35mm
ƒ0/1 • 1/11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.09.12. 21:34
2008. január
1980
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.11.29. 20:49
A "Pulzár /II/" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.09.12. 21:34
1 új fotót töltöttem a "Pulzár /II/" műlaphoz
15.09.27. 20:28
1 új fotót töltöttem a "Pulzár /II/" műlaphoz
15.09.27. 20:28
1 új fotót töltöttem a "Pulzár /II/" műlaphoz
15.09.27. 20:27
1 új fotót töltöttem a "Pulzár /II/" műlaphoz
14.06.28. 14:43
A "Pulzár /II/" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.28. 12:41
László Mária publikálta "Pulzár /II/" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.