Lenti
Templom tér
A Szent Mihály templom mögött, a templomkertben van felállítva.

Felállítás1991

Varga Ferenc (fafaragó)

Cedrus
2014.06.17. 06:25
"1956 az országot összekovácsolta, s külön meg kell emlékezni arról, hogy Lentiben - amely amúgy a forradalom utolsó végvárának is tekinthető, hiszen ide csak november 7-én jöttek be az oroszok - az akkori események egyetlen halálos áldozatot sem követeltek.

Részletek Tantalics Béla: "1956, Forradalom Lenti térségében" c. könyvéből.

…Lenti a budapesti forradalom szelére, 1956. október 24-én mozdult meg, és akkor mint megbolydult méhkas „működésbe” lépett, azaz a közeli Lovászi Kőolajtelepről teherautón tüntetők jöttek Lentibe. A helybeli lakosokkal leverték a Lenti Járási Pártbizottság a Gépállomás, a Járási Tanács, a Községi Tanács épületéről a vörös csillagot, majd követelték a Lenti Járási Pártbizottság székháza előtti szovjet emlékmű ledöntését, ami, persze nem váratott sokáig magára, mert teherautókkal, úthengerrel lehúzva hamar a földre döntötték azt."

A templom mögött felállított 1956-os emlékmű/emlékoszlop az 1956-os forradalmároknak állít emléket.

A dombormű alatti szöveg:

Áldott legyen fényes forradalmad / Nemzet / 1956
Alkotói szignó: VF 91

Ády segítségével az alkotó azonosítása került. Varga Ferenc fafaragó, faszobrász
http://www.fataj.hu/2011/12/097/Lamfalussy-Sandor-emlekfuzet.pdf /25-26. oldalon utalás az alkotóra/
Források:
http://www.magyarokanagyvilagban.hu/archivum/szazfos-nevsor-eddig-eltitkolt-tenyek
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/1956-os_forradalom

Cedrus műlapja


Kapcsolódó
Szarvas

Cím alapján hasonló

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Ferenc (fafaragó)
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
168762
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2014.06.17. 05:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ33/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.17. 05:49
2011. július

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Ferenc (fafaragó)
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
168763
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2014.06.17. 05:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.17. 05:49
2011. július

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Ferenc (fafaragó)
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
168764
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2014.06.17. 05:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ36/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.17. 05:50
2011. július

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Ferenc (fafaragó)
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
168765
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2014.06.17. 05:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.06.17. 05:50
2011. július

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Ferenc (fafaragó)
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
182142
Feltöltve
2014.10.06. 11:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.10.06. 11:01

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Ferenc (fafaragó)
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
182143
Feltöltve
2014.10.06. 11:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ540/100 • 1/45 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.10.06. 11:02

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Ferenc (fafaragó)
Település
Lenti
Feltöltő
Azonosító
182144
Feltöltve
2014.10.06. 11:02
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/20 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.10.06. 11:02
Összesen 7 fotó

Műlap története

14.10.08. 18:50
A "1956-os emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.17. 06:25
Cedrus publikálta "1956-os emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.