Kétsoprony, Dózsa György út 10.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Millenniumi emlékmű

Kétsoprony
Dózsa György út 10.
A katolikus templom előtt.

Felállítás2000

H.István
2014.06.24. 21:04
Kétsoprony közel másfél ezer lakosú település Békés megyében. Békéscsabától Kondoros felé, a 44-es úton haladva, kicsit több, mint az út felénél balra vezet egy bekötőút a faluba. Egyenesen keresztül haladva a falun találjuk meg a katolikus templomot. A Millennium emlékére számos Szent István szobrot állítottak országszerte, így Kétsopronyban is, mely a katolikus templom előtt helyezkedik el. A kőből faragott szobor magas, díszített posztamensen áll. Szent István baljával kardját markolja, jobbjában országalma, fején a Szent Korona, hata mögött zászló látható.
Az alkotó neve a hátulján található: Szőke Sándor, Kötegyán.

H.István műlapja

Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
168732
Feltöltve
2014.06.16. 18:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.16. 18:19

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
169641
Feltöltve
2014.06.24. 20:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.24. 20:22

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
169642
Feltöltve
2014.06.24. 20:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.24. 20:22

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
169643
Feltöltve
2014.06.24. 20:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.24. 20:23

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
169644
Feltöltve
2014.06.24. 20:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ56/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.24. 20:24

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
169645

169646
Feltöltve
2014.06.24. 20:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ56/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.24. 20:24

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
169647
Feltöltve
2014.06.24. 20:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.24. 20:25

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
169648

169649
Feltöltve
2014.06.24. 20:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.24. 20:25

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
169650
Feltöltve
2014.06.24. 20:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.24. 20:26

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
169651
Feltöltve
2014.06.24. 20:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.24. 20:26

"Szent István" c. alkotás fotói

2018.09.08.
Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
324041
Évszám
2018
Feltöltve
2018.09.12. 13:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.09.12. 13:04
2018
2018.09.08.

"Szent István" c. alkotás fotói

A szobor lábazatának díszítése
Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
351814
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.04.25. 05:56
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/317 • 4.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.04.25. 05:56
2018. július
A szobor lábazatának díszítése

"Szent István" c. alkotás fotói

A szobor arca
Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
351815
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.04.25. 05:58
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/1820 • 4.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.04.25. 05:58
2018. július
A szobor arca

"Szent István" c. alkotás fotói

Az országalma
Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
351817
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.04.25. 05:58
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/610 • 4.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.04.25. 05:58
2018. július
Az országalma

"Szent István" c. alkotás fotói

István király "aláírása"
Alkotó
Település
Kétsoprony
Feltöltő
Azonosító
351818
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.04.25. 05:58
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/456 • 4.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.04.25. 05:58
2018. július
István király "aláírása"
Összesen 17 fotó

Műlap története

23.11.20. 13:33
Megérintettem a "Szent István" alkotást
21.09.04. 13:39
Megérintettem a "Szent István" alkotást
19.04.30. 09:20
A "Szent István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.04.25. 05:58
3 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
19.04.25. 05:56
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
18.09.12. 13:04
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
14.06.24. 21:04
H.István publikálta "Szent István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.