Herkulesfürdő (Băile Herculane), Herkules tér (Piata Hercules)
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hercule
Angol cím:Hercules

Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Herkules tér (Piata Hercules)
A József főherceg szálloda előtt áll

Felállítás1847

Szórád Péter
2014.06.16. 19:48
A 19. században Herkulesfürdő Magyarország legszebb fürdőhelye volt. A Cserna folyó melletti hőforrásokat már a római korban is ismerték, az első fürdőt Traianus császár építtette. Ásatáskor Herkules szobrok kerültek elő. A középkorban elpusztult és feledésbe merült, csak az 1800-as évek elején épült újjá romjaiból, és hamarosan királyok és császárok találkozóhelyévé, az arisztokrácia pihenőhelyévé vált. Sorra épültek az elegáns paloták, köztük Ferenc József és Erzsébet királyné nyaralója, regényes és gondozott sétányokkal, parkokkal.
1847-ben Károly trónörökös Adam Rammelmayer és Joseph Glanz bécsi mestereket bízta meg egy Herkules-szobor elkészítésével. Az ágyúöntésnél használt bronzötvözetből készült figurát a trónörökös a fürdőhelynek ajándékozta és a József főherceg szálloda előtt állították fel.
A szobor azt a jelenetet ábrázolja, amikor Herkules a legyilkolt nemeai oroszlán tetemével visszatért Mükénébe. A posztamens négy oldalán egy-egy oroszlánfej vízköpő funkciót tölt be.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Herkulesf%C3%BCrd%C5%91
http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9rakl%C3%A9sz
http://de.wikipedia.org/wiki/Adam_Rammelmayer
További linkek
Herkulesfürdői emlék: https://www.youtube.com/watch?v=PMd3eOmyF0o
Sila
2014.06.23. 11:48
"A legnépszerűbb magyarországi fürdőhely a felvidéki Pöstyén és Trencsénteplic mellett a délvidéki határnál, az egykori Krassó-Szörény vármegye hegyei között megbúvó Herkulesfürdő volt, amely a rómaiak által emelt Herkules-templomról és Herkules-szoborról kapta a nevét. Sajnos egyik sincs már meg; a szobor nem csoda, hogy eltűnt, ugyanis a korábbi évszázadokban a bajaikat a gyógyvízben kúráló környékbeliek ivókúraként a forrásvízbe mindig egy keveset belekapartak a szobor kövéből is. Egy bronz Herkulest állítottak a helyére - na, ezt már nem kapargatja senki" - olvasható Nagy György Magyarország apróbetűs története című könyvének 213. oldalán.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Herkules" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
168619
Feltöltve
2014.06.15. 22:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.15. 22:26

"Herkules" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
168620
Feltöltve
2014.06.15. 22:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.15. 22:26

"Herkules" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
168622
Feltöltve
2014.06.15. 22:27
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.15. 22:27

"Herkules" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
168623
Feltöltve
2014.06.15. 22:28
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.15. 22:28

"Herkules" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
168624
Feltöltve
2014.06.15. 22:28
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/80 • ISO100

168625

168626
Feltöltve
2014.06.15. 22:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.15. 22:29

"Herkules" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
168627

168628
Feltöltve
2014.06.15. 22:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.15. 22:29

"Herkules" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
168630
Feltöltve
2014.06.15. 22:30
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.15. 22:30

"Herkules" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
168631
Feltöltve
2014.06.15. 22:31
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.15. 22:31

"Herkules" c. alkotás fotói

2011.
Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
333180
Fotózva
2011. június
Évszám
2011
Feltöltve
2018.11.27. 20:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS80
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.27. 20:03
2011. június
2011.

"Herkules" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
357854
Feltöltve
2019.05.29. 22:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/150 • 9.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.05.29. 22:51

"Herkules" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
357855
Feltöltve
2019.05.29. 22:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/220 • 9.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.05.29. 22:51

"Herkules" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
357856
Feltöltve
2019.05.29. 22:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/120 • 14.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.05.29. 22:52

Archív fotók

"Herkules" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
168749
Feltöltve
2014.06.16. 20:55
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/10 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.06.16. 20:55
Archív felvétel
Képeslap.

"Herkules" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
168751
Feltöltve
2014.06.16. 21:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.06.16. 21:00
Archív felvétel
Képeslap.

"Herkules" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
193623
Feltöltve
2015.01.23. 18:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.01.23. 18:17
Archív felvétel
Képeslap

"Herkules" c. alkotás fotói

1904
Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
217296
Forrás
FORTEPAN 86457 orig: Magyar Földrajzi Múzeum
Évszám
1904
Feltöltve
2015.09.15. 19:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.09.15. 19:51
1904, Archív felvétel
1904

"Herkules" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
237865
Forrás
regifotok.hu
Feltöltve
2016.04.18. 18:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.04.18. 18:34
Archív felvétel

"Herkules" c. alkotás fotói

2011.
Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
333179
Fotózva
2011. június
Évszám
2011
Feltöltve
2018.11.27. 20:02
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS80
ƒ51/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.27. 20:02
2011. június
2011.

Élményképek

"Herkules" c. alkotás fotói

2011. gyalogos túrán.
Alkotók
Település
Herkulesfürdő (Băile Herculane)
Feltöltő
Azonosító
446329
Forrás
saját fotó
Évszám
2011
Feltöltve
2021.06.18. 11:36
Képinfó
Élménykép

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.06.18. 11:36
2011
2011. gyalogos túrán.
Összesen 22 fotó

Műlap története

22.12.15. 10:52
A "Herkules" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.06.18. 11:36
1 új fotót töltöttem a "Herkules" műlaphoz
19.05.29. 22:52
1 új fotót töltöttem a "Herkules" műlaphoz
19.05.29. 22:51
1 új fotót töltöttem a "Herkules" műlaphoz
19.05.29. 22:51
1 új fotót töltöttem a "Herkules" műlaphoz
18.11.27. 20:03
1 új fotót töltöttem a "Herkules" műlaphoz
18.11.27. 20:02
1 új fotót töltöttem a "Herkules" műlaphoz
16.04.18. 18:34
1 új fotót töltöttem a "Herkules" műlaphoz
15.09.15. 19:51
1 új fotót töltöttem a "Herkules" műlaphoz
14.06.16. 21:00
1 új fotót töltöttem a "Herkules" műlaphoz
14.06.16. 20:55
1 új fotót töltöttem a "Herkules" műlaphoz
14.06.16. 19:48
Szórád Péter publikálta "Herkules" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.