Budapest, XII. kerület, Csaba utca 5.

Budapest
XII. kerület, Csaba utca 5.
A templom belsejében, a szentélytől jobbra, a Szent Imre oltár felé eső részen.

Avatás1933. június 4.
Avatás1925

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2014.06.08. 23:28
Lisieux-i Kis Szent Teréz szobrával "párban", azaz a szentély előtt a jobb oldali mellékoltár felé vezető keresztúton áll ez az alkotás. Valójában ezt illett volna előbb bemutatnom, de sajnos a fényképek kevésbé sikerültek, el kellett szaladni újakat készíteni. (A hétköznap délután nyitva lévő templomban szinte nem volt világítás).

Az alkotás, aminek témája megegyezik a templom nevével, jóval korábban készült, mint párja. Az 1900-as évek második évtizedének vége felé éledt fel igazán az igény, hogy ezen a területen katolikus templom épüljön. Első lépésként egy kisegítő kápolnát hoztak létre egy ház alagsorában, később telekhez jutottak, ill. felkérték Árkay Aladárt, aki a kápolna-tanácsban is tisztséget töltött be, hogy a templom tervét készítse el.
Az építkezés több lépésben folyt, a korábban elkészült un. "kistemplomban" folytak a szertartások. Ez az alkotás, ami meglehet, hogy az egész, három épületből álló együttes első művészeti alkotása, itt "szolgált". A nagyobbik, napjainkban többségében liturgikus célra használatos háromhajós templom megépülése után itt foglalta el helyét.

A "Jézus szíve" téma ábrázolása a képzőművészetben sokszor nagy egybeeséseket mutat. Általában kereszttel átszúrt szívvel ábrázolják Jézust, ami "a megváltó szeretet szimbóluma". Én úgy látom, itt a témát, mint egy Jézus mellkasára helyezett nyíló virágot ábrázolta az alkotó.

Így találkozik tehát a névadó téma a szentélyablak és a Zala György által megformált szobor ábrázolásában.
Források:
http://www.varosmajoriplebania.hu/index.php?name=2_tortenetunk
http://lexikon.katolikus.hu/Z/Zala.html

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
167896
Feltöltve
2014.06.06. 21:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.06. 21:40

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
167897
Feltöltve
2014.06.06. 21:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800

167898

167903
Feltöltve
2014.06.06. 21:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/4 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.06. 21:41

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
167902
Feltöltve
2014.06.06. 21:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO1600

167900
Feltöltve
2014.06.06. 21:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/5 • ISO1600

167909
Feltöltve
2014.06.06. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.06. 21:43

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
167908
Feltöltve
2014.06.06. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/13 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.06. 21:43

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Az adományozó üzenete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
167899
Feltöltve
2014.06.06. 21:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/15 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.06. 21:40
Az adományozó üzenete

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
167901
Feltöltve
2014.06.06. 21:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.06. 21:41

"Jézus szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
167911
Feltöltve
2014.06.06. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.06. 22:16
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.04.20. 10:52
Megérintettem a "Jézus szíve" alkotást
17.06.14. 12:07
Megérintettem a "Jézus szíve" alkotást
14.06.08. 23:28
Göröntsér Vera publikálta "Jézus szíve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.