Tápiószentmárton, Fő utca 1.
Archív képek

Állapot: Megrongálódott

Az evangélikus templom melletti emlékparkban áll

Avatás1938. június 29.

Szórád Péter
2014.06.02. 14:31
Az emlékmű a két világháború között készült, a „Nagy háború” hősi halált halt katonái tiszteletére. Egy méter magas dombocskán két méter magas talapzaton egy katona lendületes mozdulattal küzd az ellenséggel szemben. Talán a puskája tusát használja, de úgy látszik idővel csak a puska csöve maradt a szobor kezében, a többi rész valamilyen okból hiányzik. A talapzaton még láthatunk egy harcoló katonákat ábrázoló domborművet, és a hősi halált halt katonák neveit felsoroló márványtáblákat. Időközben egy újabb nagy háború szedte áldozatait, és amint más helyeken is megtörtént, a talapzatra újabb márványtábla került, további hősi halottak névsorával. Az emlékmű egy 20 méter átmérőjű kerítéssel van körbevéve, szépen gondozott emlékkertet kialakítva. Ezen belül még két emlékjel egészíti ki az emlékművet, egy Trianon feliratú oszlop az egyik oldalon, és a II. világháborúban kényszermunkára hurcolt tápiószentmártoni lakosok neveit tartalmazó márványtábla a másik oldalon, amelyet 1995-ben helyeztek el az emlékkertben.
Benkő Gabriella Emese
2020.03.19. 13:24
"Hősi emlék mii-leleplezés Tápiószentmártonban. A világháborúban elesett tápiószentmártoni hősök emlékművét június 29-én délelőtt 10 órakor ünnepélyes külsőségek mellett leplezik le. Az avatóbeszédet József főherceg, tábornagy tartja. Utána közebéd lesz a római katolikus iskolában."
Források:
Magyarság, 1938-06-12 / 131. szám 17. oldal
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarsagMilotayPetho_1938_06/?pg=160&layout=s

Cím alapján hasonló

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószentmárton
Feltöltő
Azonosító
167323
Feltöltve
2014.06.02. 11:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.02. 11:59

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószentmárton
Feltöltő
Azonosító
167315
Feltöltve
2014.06.02. 09:58
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.02. 09:58

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószentmárton
Feltöltő
Azonosító
167309
Feltöltve
2014.06.02. 09:55
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ14/1 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.02. 09:55

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószentmárton
Feltöltő
Azonosító
167310
Feltöltve
2014.06.02. 09:56
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ14/1 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.02. 09:56

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószentmárton
Feltöltő
Azonosító
167311
Feltöltve
2014.06.02. 09:56
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/200 • ISO100

167312
Feltöltve
2014.06.02. 09:56
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.02. 09:56

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószentmárton
Feltöltő
Azonosító
167317
Feltöltve
2014.06.02. 10:01
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.02. 10:01

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószentmárton
Feltöltő
Azonosító
167314
Feltöltve
2014.06.02. 09:57
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.02. 09:57

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószentmárton
Feltöltő
Azonosító
167318
Feltöltve
2014.06.02. 10:04
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.02. 10:04

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószentmárton
Feltöltő
Azonosító
167319
Feltöltve
2014.06.02. 10:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.02. 10:05

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószentmárton
Feltöltő
Azonosító
167322
Feltöltve
2014.06.02. 11:56
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.02. 11:56

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tápiószentmárton
Feltöltő
Azonosító
167324
Feltöltve
2014.06.02. 12:00
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ14/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.02. 12:00

Archív fotók

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

"József kir. herceg felavatja a tápiószentmártoni Hősi Emlékművet."
Alkotó
Település
Tápiószentmárton
Feltöltő
Azonosító
399982
Forrás
Képes Pesti Hirlap, 1938 július 2. (60. évfolyam, 120. szám)
Feltöltve
2020.03.19. 12:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.19. 12:35
Archív felvétel
"József kir. herceg felavatja a tápiószentmártoni Hősi Emlékművet."
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.10.19. 10:38
A "Hősi emlék" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.03.19. 13:24
A "Hősi emlék" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.03.19. 12:35
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
18.11.03. 10:47
A "Hősi emlék" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.02. 14:31
Szórád Péter publikálta "Hősi emlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.