Jászberény, Apponyi tér

Jászberény
Apponyi tér
A farmosi útelágazásnál áll

Felállítás2013. június 4.


Szórád Péter
2014.06.01. 22:07
Juhász Gyula: Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!
Források:
https://www.youtube.com/watch?v=xu5ZaKoU7NA
http://jttv.hu/atadtak-trianoni-emlekmuvet-0



Kapcsolódó
Lenin

Cím alapján hasonló

"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
167220
Feltöltve
2014.06.01. 21:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.01. 21:47

"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
167221
Feltöltve
2014.06.01. 21:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.01. 21:47

"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
167222
Feltöltve
2014.06.01. 21:47
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.01. 21:47

"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
167223
Feltöltve
2014.06.01. 21:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.01. 21:48

"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
167224
Feltöltve
2014.06.01. 21:48
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.06.01. 21:48

"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
374081
Feltöltve
2019.09.16. 17:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ100/10 • 1/200 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.09.16. 17:08

"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
374082
Feltöltve
2019.09.16. 17:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ100/10 • 1/200 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.09.16. 17:09
Összesen 7 fotó

Műlap története

22.08.13. 10:20
Megérintettem a "Trianoni emlékmű" alkotást
22.04.15. 06:48
Megérintettem a "Trianoni emlékmű" alkotást
19.09.16. 17:09
1 új fotót töltöttem a "Trianoni emlékmű" műlaphoz
19.09.16. 17:08
1 új fotót töltöttem a "Trianoni emlékmű" műlaphoz
14.06.01. 22:07
Szórád Péter publikálta "Trianoni emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.