Millenniumi emlékjel

Halogy, Petőfi u.
További képek a Fotólistában

Halogy
Petőfi u.
A templom falán

Felállítás2006


Orbán Róbert
2014.05.28. 08:53
A halogyi Szent Őrangyalok templom falán egy, az államalapítás millenniuma alkalmából állított emléktábla látható. A táblán elhelyezett bronzreliefen Szent István a magyar címer alakjaiként jelennek meg. István széttárt kezében az országalmát és a jogart tartja, mögötte a címer az oltalmazás palástjaként is értelmezhető. A mellette álló nőalak templomot tart a kezében.
"Sziklára épített házat és hazát. A szik(l)a Jézus Krisztus."
A címer "körirata": "Akarjuk, hogy szilárd béke és egyetértés legyen nagyok és kicsinyek között. Szent István törvénye:"

A reliefen megtalálható a készítő szignója - SZP, és a készítés éve - 2006(!).

A bronzdombormű alapjául szolgáló márványtáblán az alábbi olvasható:
"Jézus Krisztus születésének 2000., szentévében és a keresztény Magyarország 1000. évében
Isten, áldd meg Halogy lakóit!"

A két évszám (2000, 2006) közötti ellentmondás valószínűleg úgy oldható fel, hogy egy 2000-ben készített táblára később helyezték el a reliefet.


Az alkotás egy másik változata Szentgotthárdon található: http://www.kozterkep.hu/~/18417/millenniumi_emlekjel_szentgotthard_szabolcs_peter_2001.html
További linkek
Szabolcs Péter honlapja - http://www.szabolcspeter.hu/




Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Millenniumi emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Halogy
Feltöltő
Azonosító
166818
Feltöltve
2014.05.28. 07:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.28. 07:19

"Millenniumi emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Halogy
Feltöltő
Azonosító
166820
Feltöltve
2014.05.28. 07:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.28. 07:22

"Millenniumi emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Halogy
Feltöltő
Azonosító
166821
Feltöltve
2014.05.28. 07:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.28. 07:25

"Millenniumi emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Halogy
Feltöltő
Azonosító
166822
Feltöltve
2014.05.28. 07:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.28. 07:33

"Millenniumi emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Halogy
Feltöltő
Azonosító
166823
Feltöltve
2014.05.28. 07:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.28. 07:35

"Millenniumi emlékjel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Halogy
Feltöltő
Azonosító
166824
Feltöltve
2014.05.28. 07:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.28. 07:45

Adalék vagy máshol

"Millenniumi emlékjel" c. alkotás fotói

Szent Klára és Szent István alakja SzabolcsPéter egy másik alkotásán
Alkotó
Település
Halogy
Feltöltő
Azonosító
166825
Forrás
http://www.szabolcspeter.hu/galeria
Feltöltve
2014.05.28. 07:55
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.28. 07:55
Szent Klára és Szent...Teljes szövegSzent Klára és Szent István alakja SzabolcsPéter egy másik alkotásánKevesebb szöveg
Összesen 7 fotó

Műlap története

14.05.28. 08:53
Orbán Róbert publikálta "Millenniumi emlékjel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.