Debrecen, Kálvin tér 16.

Angol cím:Imre Révész

Debrecen
Kálvin tér 16.
Református Hittudományi Egyetem (Református Kollégium)

Felállítás1938. október 4.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2014.05.18. 23:56
A harmadikként bemutatott, Pátzay Pál alkotta dombormű Révész Imre egykori diáknak és történettudósnak emlékére készült el, 1938-ban, a Református Kollégium 400. éves évfordulójára.

"Révész Imre (1826–1881) teológiát Debrecenben, Bécsben, Berlinben és a svájci egyetemeken hallgatott. 1861-ben két hónapig országgyűlési képviselő. 1856-tól lelkész Debrecenben. 1867-től a Tiszántúli Egyházkerület és a Kollégium levéltárosa. 1859-től vezető szerepe volt a császári önkény elleni küzdelemben. Jelentős egyháztörténeti munkásságát ezután fejtette ki. Szerkesztette a Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmezőt. Az MTA tagja volt."

A portré alatt, a következő szöveget látjuk: "Deákunk, debreceni lelkipásztor, történettudós, bécsi H.C.Th. Doctor"

Az árkádsor jobb oldalán, az ötödik alkotás.
A domborművet a Múzeumok Éjszakája rendezvényen fotóztam.
Források:
Az idézett szöveg a Debrecenben idegenvezetőként végzett hallgatóknak kiadott leírásból származik.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A9v%C3%A9sz_Imre_%28egyh%C3%A1zjog%C3%A1sz%29
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/patzay-pal-195

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Révész Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165559
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.14. 01:41
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 01:41
2010. június

"Révész Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165560
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.14. 01:42
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/50 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 01:42
2010. június

"Révész Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
165561
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2014.05.14. 01:42
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.14. 01:42
2010. június

"Révész Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
166126
Feltöltve
2014.05.19. 00:43
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.19. 00:43

"Révész Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
166127
Feltöltve
2014.05.19. 00:45
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.19. 00:45

"Révész Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
166128
Feltöltve
2014.05.19. 00:45
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/40 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.19. 00:45

"Révész Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
166129
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2014.05.19. 00:46
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.19. 00:46
2012. június

"Révész Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
166130
Feltöltve
2014.05.19. 00:46
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.05.19. 00:46

"Révész Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
423956
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 12:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 12:11
2018. július
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.11.10. 12:11
1 új fotót töltöttem a "Révész Imre" műlaphoz
14.05.18. 23:56
TundeK62 publikálta "Révész Imre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.