Pozsony (Bratislava), Kapitulská ul. 19.
Archív képek

Pozsony (Bratislava)
Kapitulská ul. 19.
A préposti palota udvarán

Felállítás1907

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Orbán Róbert
2014.05.13. 09:21
Árpádházi Szent Erzsébet valószínűleg Sárospatakon született, de van olyan feltételezés is, hogy esetleg Pozsonyban látta meg a napvilágot. Ha a sárospataki születést fogadjuk is el helyesnek, Pozsony akkor is kapcsolódik Erzsébet élettörténetéhez. 1222-ben, amikor apja (II. András) hívására Thüringiából hazalátogatott, Pozsonyban is megfordult. Itt értesült anyja (Merániai Gertrud) meggyilkolásáról.
Tisztelete Pozsonyban egyaránt megnyilvánul a neki szentelt templomokban, a róla elnevezett egyetemben és az őt ábrázoló szobrokban. Rigele Alajos Szent Erzsébet szobra az egykori Prépostlak (jelenleg papi szeminárium) udvarán áll. Erzsébetet két hozzá forduló gyermekkel látjuk, közülük az egyiket köpenyével óvón betakarja. A bal karjával tartott kosár a kenyércsodára utal.
Szent Erzsébet a legenda szerint a gyermekek pártfogója volt. Gyermek-menhelyet alapított, keresztanyaságot vállalt szegény családoknál, sőt szüléseknél is segédkezett.
A szobor 1907-ben, Erzsébet születésének 700. évfordulóján készült
Források:
Messik Miklós: Szent Erzsébet nyomában itthon és külföldön (8.) - http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2007.07.29/0701.html
Szent Erzsébet élete - http://www.szenterzsebetut.hu/szent-erzsebet-elete
Szent Erzsébet - http://lexikon.katolikus.hu/E/Erzs%C3%A9bet.html
Szent Erzsébet - http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Erzs%C3%A9bet

Közös gyűjteményben
Szent Erzsébet-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164483
Feltöltve
2014.05.02. 23:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.02. 23:03

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164484
Feltöltve
2014.05.02. 23:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.02. 23:27

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164485
Feltöltve
2014.05.02. 23:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/75 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.02. 23:33

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
164486
Feltöltve
2014.05.02. 23:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ500/100 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.02. 23:37

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
439899
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2021.04.18. 08:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ5/1 • 1/400 • 70mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.04.18. 08:57
2010. április

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
439900

457268
Feltöltve
2021.09.01. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.09.01. 20:50

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
457269
Feltöltve
2021.09.01. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.09.01. 20:50

Archív fotók

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
165603
Forrás
Saját - Lehel Zsolt: Rigele Alajos könyv (Corvina, 1977)
Évszám
1977
Feltöltve
2014.05.14. 11:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.14. 11:05
1977, Archív felvétel

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
165604
Forrás
Saját - Lehel Zsolt: Rigele Alajos könyv (Corvina, 1977)
Évszám
1977
Feltöltve
2014.05.14. 11:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.14. 11:05
1977, Archív felvétel
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.09.01. 20:50
2 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet" műlaphoz
21.04.18. 08:57
2 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet" műlaphoz
20.03.02. 09:19
A "Szent Erzsébet" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.12.16. 12:52
Megérintettem a "Szent Erzsébet" alkotást
14.05.14. 11:05
1 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet" műlaphoz
14.05.14. 11:05
1 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet" műlaphoz
14.05.13. 09:21
Orbán Róbert publikálta "Szent Erzsébet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.