Abony, Kálvin J. utca 1.

Abony
Kálvin J. utca 1.
A Művelődési Ház mögött van.

Felállítás1992. október 9.

Hársch Ferenc
2014.05.13. 12:56
Az abonyi Bihari János Zeneiskola 1952-ben az ország első falusi zeneiskolájaként kezdte meg a zenei nevelést.
Szabó Sándor (1918-1984) 31 évig volt alapító igazgatója a Zeneiskolának. Évtizedekig kiemelkedő szerepe volt nem csak iskola sikereiben, hanem Abony kulturális életében is. Ezen kívül megszervezte Pest megye Zeneiskola hálózatát.
Az emléktáblát 1992-ben az iskola belső udvarán helyezték el. 2013-ban lebontották a Bihari János Zeneiskola régi épületét, hogy fölépíthessék az új Művelődési Házat. A addig ott lévő műalkotásoknak és emléktábláknak is új helyet kerestek. Szabó Sándor emléktábláját a Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola bejáratától jobbra helyezték el.

Cím alapján hasonló

"Szabó Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
165450
Feltöltve
2014.05.13. 12:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 14.05.13. 12:03

"Szabó Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
165451

165452

165453

Ilyen volt a Zeneiskola régen.
Alkotó
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
165455
Forrás
http://abonyvaros.blogspot.hu/2012_10_01_archive.html
Feltöltve
2014.05.13. 12:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 14.05.13. 12:31
Ilyen volt a Zeneiskola régen.

"Szabó Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
454130
Feltöltve
2021.08.06. 19:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/40 • 12.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 21.08.06. 19:17
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.07.01. 17:40
Megérintettem a "Szabó Sándor" alkotást
21.08.06. 19:17
1 új fotót töltöttem a "Szabó Sándor" műlaphoz
14.05.13. 12:56
Hársch Ferenc publikálta "Szabó Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.