Deszk, Felszabadulás út 41

Deszk
Felszabadulás út 41
A 43-as útról könnyen megközelíthető

Felállítás2013. augusztus 19.

Erdeljanovic Slavica (festőművész)

Borivoj
2014.05.17. 12:13
Szent Száva (1174-1236) eredeti nevén Rasztko Nemanjic hercegi származék, aki fiatalon vonult kolostorba és itt kapta a Száva nevet, halála után avatták szentté. Élete során volt főnöke a Sztudenica kolostornak, irodalmár, diplomata és első püspöke az önálló Szerb Egyháznak. Munkássága során meghatározó szerepe volt az önálló szerb államiság létrehozásában és elismertetésében is. Szellemisége a mai napig is meghatározó az államban kiemelten a kultúra és oktatás területén. Az iskolák védőszentje. A helyi Intézmény Eu.támogatással készült "Szerb Nemzetiségi Kulturális és Oktatási Központ" elnevezéssel, mely a Szent Száva elnevezést kapta, átadása több avatást igényelt. Jellegét jelzi a homlokzaton elhelyezett mozaik.
Első információkat a család mellett, a felekezeti elemi iskola tanítónőjétől kaptam. Később a nemzetiség által évente szervezett Szent Száva Akadémiákon ismereteimet bővíthettem.
Források:
Hazai szerb nemzetiségű sajtó. Srpske Narodne Novine
TD Batkovic et.al. Nova istorija srpskog naroda.( A szerb nép új történelme) 2000-2005.több kiadásban, szerb és francia nyelven.

Borivoj műlapja


Cím alapján hasonló

"Szent Száva-mozaik" c. alkotás fotói

60x50 cm méretű mozaik
Alkotó
Erdeljanovic Slavica (festőművész)
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
163107
Forrás
fotó Péró
Feltöltve
2014.04.19. 11:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP550UZ
ƒ50/10 • 1/640 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borivoj 14.04.19. 11:01
60x50 cm méretű mozaik

"Szent Száva-mozaik" c. alkotás fotói

A Szerb Kulturális és Oktatási Központ bejárata feletti kétnyelvű felirat
Alkotó
Erdeljanovic Slavica (festőművész)
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
163108
Feltöltve
2014.04.19. 11:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP550UZ
ƒ28/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borivoj 14.04.19. 11:02
A Szerb Kulturális és Oktatási Központ bejárata feletti kétnyelvű felirat

"Szent Száva-mozaik" c. alkotás fotói

Bejárati rész
Alkotó
Erdeljanovic Slavica (festőművész)
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
164424
Feltöltve
2014.05.02. 14:11
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP550UZ
ƒ56/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borivoj 14.05.02. 14:11
Bejárati rész

"Szent Száva-mozaik" c. alkotás fotói

Az építmény tervezőinek és kivitelezőinek emléktáblái
Alkotó
Erdeljanovic Slavica (festőművész)
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
164425
Feltöltve
2014.05.02. 14:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP550UZ
ƒ31/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borivoj 14.05.02. 14:16
Az építmény tervezőinek és kivitelezőinek emléktáblái

"Szent Száva-mozaik" c. alkotás fotói

Homlokzati rész a mozaikkal
Alkotó
Erdeljanovic Slavica (festőművész)
Település
Deszk
Feltöltő
Azonosító
164496
Feltöltve
2014.05.03. 11:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP550UZ
ƒ56/10 • 1/500 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borivoj 14.05.03. 11:03
Homlokzati rész a mozaikkal
Összesen 5 fotó

Műlap története

18.10.27. 16:49
A "Szent Száva-mozaik" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.05.17. 12:13
A közösség publikálta Borivoj "Szent Száva-mozaik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.