I. és II. világháborús emlékmű

Monoszló, Fő utca 35.

Monoszló
Fő utca 35.
A Fő utca és a Templom utca találkozásánál.

Felállítás2014. április 19.

H.István
2014.04.28. 17:43
Monoszló község is állított világháborús emlékművet. A település már régóta készült egy ilyen emlékmű felállítására, amely megemlékezik a háborúkban elesett hőseire. Ez éppen az I. világháború kitörésének 100. évfordulóján valósult meg.
A mészkőből kifaragott, puskájára támaszkodó katonát ábrázoló szobor kőből rakott posztamensen áll. A posztamensen elől a II. világháború áldozatainak névsora (14 fő), hátul az I. világháborúé (10 fő). Bal oldalt Magyarország, jobb oldalt Monoszló címere.
A katona szobrát a Kerkápoly család adományozta, a többi költséget a falu lakói adták össze.
Az emlékművet Kerkápoly Piroska és Konrát Károly leplezte le, majd Kótai Róbert főhadnagy, katolikus tábori lelkész, és Szabó György alezredes, református tábori lelkész áldotta meg.
Források:
http://veol.hu/balatonalmadi/soha-tobbe-haborut-1617395

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Monoszló
Feltöltő
Azonosító
163909
Feltöltve
2014.04.27. 22:50
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.27. 22:50

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Monoszló
Feltöltő
Azonosító
163919
Feltöltve
2014.04.27. 23:26
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.27. 23:26

163920
Feltöltve
2014.04.27. 23:26
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/111 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.27. 23:26

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Monoszló
Feltöltő
Azonosító
163921
Feltöltve
2014.04.27. 23:27
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.27. 23:27

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Monoszló
Feltöltő
Azonosító
163922
Feltöltve
2014.04.27. 23:28
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/333 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.27. 23:28

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Monoszló
Feltöltő
Azonosító
163923
Feltöltve
2014.04.27. 23:29
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/143 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.27. 23:29

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Monoszló
Feltöltő
Azonosító
163924

163927
Feltöltve
2014.04.27. 23:31
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/167 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.27. 23:31

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Monoszló
Feltöltő
Azonosító
163928

163929

163932
Feltöltve
2014.04.27. 23:32
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.04.27. 23:32

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Monoszló
Feltöltő
Azonosító
326037
Feltöltve
2018.10.01. 20:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.01. 20:48

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Monoszló
Feltöltő
Azonosító
326038
Feltöltve
2018.10.01. 20:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.01. 20:48

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Monoszló
Feltöltő
Azonosító
326039
Feltöltve
2018.10.01. 20:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.01. 20:49

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Monoszló
Feltöltő
Azonosító
326040
Feltöltve
2018.10.01. 20:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.01. 20:49

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Monoszló
Feltöltő
Azonosító
326041
Feltöltve
2018.10.01. 20:50
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.01. 20:50
Összesen 16 fotó

Műlap története

18.10.01. 20:50
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
18.10.01. 20:49

18.10.01. 20:48

14.04.28. 17:43
H.István publikálta "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.