Vértessi család síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
Á.B. 11.

Felállítás1915

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2014.04.03. 13:31
Az árkádsorok emelkedett hangvételű síremlékeinek sorában bal oldalon az első (a temető belseje felé haladva) ez a családi sírhely. Ezt és a mellette lévő Heinrich családnak emléket állító alkotást nézve szembeötlő a gondolkodásmód, ami a két ábrázolásból talán következtethető (bár nem feltétlen általánosítva).

Mindkét síremlék középpontjában egy-egy kiegyensúlyozott, jó öltözékű nőalak ül. Úgyis mondhatnám, otthon vannak, az övéik között, a síremlék pad-szerűen kialakított részén ülnek. Gondolkodnak, emlékeznek (?). Nem rettegnek a halál misztériumától, nem zokognak a veszteség súlyától megrokkanva. Talán készülnek az eltávozottak követésére a dolgok rendje szerint. Elfogadás, megadás.
A két síremlék hat év eltéréssel készült, mégsem érzem utánérzésnek (bár nem kizárt). De igen érdekes nézni őket távolról, ahogy ülnek /ellenkező irányba fordulva,/ könyökölve egymás szomszédságában (ld. az utolsó képet, de a másik műlapon van is egy kép, amin viszont szemből mutatja).

Sajnos a családról semmi konkrétumot nem találtam. Annyi biztos, hogy a családfő, Vértessi Sándor (1936-1897) életében működött egy "udvari illatszertár „Vénushoz"... Kristóf-tér 8. sz. alatt Budapesten", mint ahogy a Kígyó-tér 8 alatt is. Rendszeresen hirdette szolgáltatásait a Vasárnapi Újság hasábjain. Többek között a Magyar Bazár "Váczy-utczai" udvari ruhaszállítójának partnereként is működött http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/normal.phtml?kep=/000300/000388/bazar_001resz.jpg&id=000388 Meglehet, ennek a tulajdonosa volt a család feje. Innen tehát a vagyon, ami indokolja, hogy ezen az előkelő helyen temetkeztek.

A Vértessi család sírhelyét a kezében egy szál rózsát tartó hölgy háta mögött lévő falon szórványosan látható bronz virágok is díszítik. Pontosabban ez sajnos múlóban van, leestek, vagy...
Források:
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00020/alkmut.htm
http://epa.oszk.hu/00000/00003/00020/adat031.htm
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300042.BM

Cím alapján hasonló

"Vértessi család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161433
Feltöltve
2014.04.01. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.01. 17:23

"Vértessi család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161442
Feltöltve
2014.04.01. 17:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/45 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.01. 17:24

"Vértessi család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161434
Feltöltve
2014.04.01. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

161435
Feltöltve
2014.04.01. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

161436
Feltöltve
2014.04.01. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

161437
Feltöltve
2014.04.01. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

161443
Feltöltve
2014.04.01. 17:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/105 • ISO400

161438
Feltöltve
2014.04.01. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

161439
Feltöltve
2014.04.01. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

161444
Feltöltve
2014.04.01. 17:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/85 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.01. 17:24

"Vértessi család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161440
Feltöltve
2014.04.01. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.01. 17:23

"Vértessi család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161441
Feltöltve
2014.04.01. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.04.01. 17:23

"Vértessi család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161836
Feltöltve
2014.04.05. 01:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/160 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.04.05. 01:05

"Vértessi család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161841
Feltöltve
2014.04.05. 01:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/25 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.04.05. 01:11

"Vértessi család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161835
Feltöltve
2014.04.05. 01:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/200 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.04.05. 01:05

"Vértessi család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161856
Feltöltve
2014.04.05. 14:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.04.05. 14:32

"Vértessi család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161855
Feltöltve
2014.04.05. 14:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 14.04.05. 14:31

"Vértessi család síremléke" c. alkotás fotói

2019. márc. Felújítják az árkádsort. Mindent ellep a por és piszok.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346051
Feltöltve
2019.03.13. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.13. 17:52
2019. márc. Felújítják az árkádsort. Mindent ellep a por és piszok.
Összesen 18 fotó

Műlap története

14.04.05. 14:32
1 új fotót töltöttem a "Vértessi család síremléke" műlaphoz
14.04.05. 14:31
1 új fotót töltöttem a "Vértessi család síremléke" műlaphoz
14.04.05. 01:11
1 új fotót töltöttem a "Vértessi család síremléke" műlaphoz
14.04.05. 01:05

14.04.03. 13:31
Göröntsér Vera publikálta "Vértessi család síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.