Komárom, Madách Imre utca 4.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Abigél

Komárom
Madách Imre utca 4.
A Madách Imre utca mellett húzódó Naumburg testvérvárosról elnevezett szabadidőparkban látható.

Felállítás1965. május 29.


Szórád Péter
2014.03.30. 19:24
Komárom központjából az Igmándi erőd felé tartva baloldalon található Komárom testvérvárosáról, Neumburgról elnevezett park. A csónakázótó partjától kissé távolabbra egy integető fiatal lány szobra látható másfél méter magas mészkő posztamensen. Az alak mindkét karját magasra emeli, jobb kezében kendőt lobogtatva integet. A lenge blúz és vékony miniszoknya szolid erotikát kölcsönöz a kontyos ifjú leány csinos alakjának.
A katalógus szerint az öntvény alumíniumból készült. Próbáltam óvatosan megkapargatni, de vastag kemény réteg borítja, ami lehet festék, vagy valamilyen bevonat. A zöldes patina miatt mégis inkább bronznak vélem.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/pandi-kiss-janos-933
http://picgro.com/images/2014/03/30/IMG8653.jpg
Csuhai István
2014.10.05. 23:26
A komáromi Ifjúsági Parkba szánt, az előkészületek során Álló lányalak megnevezéssel futó szobor terve 1963. december 9-én a Képző- és Iparművészeti Lektorátus mellé kirendelve működő Művészeti Bizottság színe elé került. A jegyzőkönyv szerint a szoborról az ülésen a következő beszélgetés folyt le:

"Pátzay Pál: Ez az, amiről a múltkor is beszéltem. Az a divat, hogy egy alakot mintáznak és rátesznek egy-két jelet, mintha ruha volna rajta. Közben minden idom látható, nem tudni, hogy felöltözött vagy sem.

Blaski János: Nagyobb ruha sem javítana sokat.

Pátzay Pál: A ruhás ember más idomot ad, mint a meztelen ember. A maga nemében a Pándi Kiss ilyeneket csinál, ezt nem lehet visszautasítani.

Szilárd György: Azt hiszem, elfogadhatjuk ezt Pánditól.

Bernáth Aurél: A köldököt el kell tüntetni.

Pátzay Pál: És mindent, amit a ruhának el kell takarnia."

A Művészeti Bizottság határozata szerint "a Művészeti Bizottság elfogadja a szobrot, de tekintettel arra, hogy egy felöltözött szoborról van szó, ez egyértelműbben nyerjen kifejezést."

In: Adatok és adalékok a hatvanas évek művészetéhez. A Művészeti Bizottság jegyzőkönyvei 1962-68. Szerk. Wehner Tibor. Képző és Iparművészeti Lektorátus, Budapest, 2002. II. kötet, 1118. oldal
kectam
2019.05.28. 17:34
A szobor avatásán, 1965, május 29-én megjelent a Dobi István Elnöki Tanács elnöke és a szobrot alkotó Pándi Kiss János is.

A szobor anyaga bronzzal patinázott alumínium.
Források:
Dolgozók Lapja, 1965. május 30. - 2.oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/KomaromEsztergom24ora_1965_05/?pg=165&layout=s

Jelenkor 1966 6. szám 562. oldal - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/JelenkorPecs_1966_1/?pg=615&layout=s



Kapcsolódó
Integető

Cím alapján hasonló

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
161125
Feltöltve
2014.03.30. 15:49
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.30. 15:49

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
160999
Feltöltve
2014.03.28. 22:15
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.28. 22:15

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
161006
Feltöltve
2014.03.28. 22:49
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.28. 22:49

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
161008
Feltöltve
2014.03.28. 22:50
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.28. 22:50

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
161009
Feltöltve
2014.03.28. 22:50
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.28. 22:50

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
161131
Feltöltve
2014.03.30. 16:08
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.30. 16:08

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
161010
Feltöltve
2014.03.28. 22:50
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.28. 22:50

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
161012
Feltöltve
2014.03.28. 22:51
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.28. 22:51

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
161126
Feltöltve
2014.03.30. 15:52
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.30. 15:52

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
161127
Feltöltve
2014.03.30. 15:54
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.30. 15:54

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
161130
Feltöltve
2014.03.30. 16:04
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.30. 16:04

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
161013
Feltöltve
2014.03.28. 22:51
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.03.28. 22:51

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
197874
Feltöltve
2015.03.07. 20:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.03.07. 20:03

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
197875
Feltöltve
2015.03.07. 20:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.03.07. 20:03

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
197876
Feltöltve
2015.03.07. 20:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.03.07. 20:04

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
197877
Feltöltve
2015.03.07. 20:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.03.07. 20:05

"Integető" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
197878
Feltöltve
2015.03.07. 20:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.03.07. 20:05

Archív fotók

"Integető" c. alkotás fotói

1969.
Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
161165
Forrás
Képeslap
Évszám
1969
Feltöltve
2014.03.30. 20:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.03.30. 20:44
1969, Archív felvétel
1969.

"Integető" c. alkotás fotói

A komáromi ifjúsági parkban áll a szobor, a zöldfűvü pázsit lágyan hullámzó ölén. Magasra tartja karját a bronzba öntött karcsú lányalak. Búc...Teljes szövegA komáromi ifjúsági parkban áll a szobor, a zöldfűvü
pázsit lágyan hullámzó ölén. Magasra tartja karját a bronzba öntött karcsú lányalak. Búcsút int az eltávozóknak üdvözli az érkezőt? Mindegy,hogy mi feszül magasba ívelő karjai mozdulatában. Ott magasodik a szobor a park bejáratánál - mint az ifjúság, a fiatalság ércbe öntött, lírai megfogalmazásaKevesebb szöveg
Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
339415
Forrás
Dolgozók Lapja, 1965. július 14. (20. évfolyam, 97. szám)
Évszám
1965
Feltöltve
2019.01.16. 13:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.01.16. 13:49
1965, Archív felvétel
A komáromi ifjúsági parkban áll a szobor, a zöldfűvü pázsit lágyan hullámzó ölén. Magasra ta...Teljes szövegA komáromi ifjúsági parkban áll a szobor, a zöldfűvü
pázsit lágyan hullámzó ölén. Magasra tartja karját a bronzba öntött karcsú lányalak. Búcsút int az eltávozóknak üdvözli az érkezőt? Mindegy,hogy mi feszül magasba ívelő karjai mozdulatában. Ott magasodik a szobor a park bejáratánál - mint az ifjúság, a fiatalság ércbe öntött, lírai megfogalmazásaKevesebb szöveg
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.01.08. 11:20
Megérintettem az "Integető" alkotást
19.05.28. 17:34
A Közösség megszavazta az Integető műlapon várakozó szerkesztést
19.01.16. 13:49
1 új fotót töltöttem az "Integető" műlaphoz
18.08.28. 10:18
Megérintettem az "Integető" alkotást
16.07.29. 17:11
Megérintettem az "Integető" alkotást
15.03.07. 20:05
1 új fotót töltöttem az "Integető" műlaphoz
15.03.07. 20:05
1 új fotót töltöttem az "Integető" műlaphoz
15.03.07. 20:04
1 új fotót töltöttem az "Integető" műlaphoz
15.03.07. 20:03
1 új fotót töltöttem az "Integető" műlaphoz
15.03.07. 20:03
1 új fotót töltöttem az "Integető" műlaphoz
14.03.30. 20:44
1 új fotót töltöttem az "Integető" műlaphoz
14.03.30. 19:24
Szórád Péter publikálta "Integető" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.