Szekszárd, Béla király tér

Angol cím:Saint Emeric of Hungary

Szekszárd
Béla király tér
A Belvárosi templomban

Avatás1930. december 25.

Nem köztéri:Templombelső
László Mária
2014.03.10. 08:19
A trónörökös Imre hercegről, az ifjúság védőszentjéről készült szobrot, mely a Belvárosi templom http://szekszard.varosom.hu/latnivalok/vallasi-epuletek/Belvarosi-templom.html főoltárától balra lévő arany díszítésű konzolon áll, az 1930. május elsejétől 1931. május elsejéig tartó Szent Imre-év alkalmából helyezték el az 1925-ben játszadozó gyerekek áldozatául esett, addigra frissen helyreállított templomban.
A "liliomos herceg" http://www.katolikus.hu/szentek/szent176.html az első magyar szentek egyike. Halála után pár évtizeddel elkészült legendája is http://www.ehumana.hu/arpad/szoveg/eg06-1.htm . Elterjedt kultuszának jele az a megannyi műalkotás, mely hol Szent Istvánnal, hol Szent Lászlóval, hol egymagában örökíti meg, mint itt is, ahol a koronás, történelmi jelmezbe öltöztetett életerős Szent Imre liliomot és kardot tart a kezében. Örökifjú alakja a remény, a jövő, az újrakezdés lehetőségét sugalmazza.
A szekszárdi szobrász Zrinyi u. 3. sz. alatti műhelyében mintázott szobrát Budapesten öntötték bronzba.
Források:
[1] Töttős Gábor: Szekszárd. Mesélő útikönyv. Paks, DEMETER, 2008.
[2] Szekszárd város történeti monográfiája. II. köt. Szerkesztette Dobos Gyula. Szekszárd. 1996.
További linkek
[1] Konrád Sándor
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/konrad-sandor-5185

Közös gyűjteményben
Szent Imre-szobrok
Tagi gyűjteményben
Szekszárdiak

Cím alapján hasonló

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
158996
Feltöltve
2014.03.06. 18:12
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ53/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.03.06. 18:12

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
155985
Feltöltve
2014.01.23. 00:03
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/4 • ISO800

László Mária 14.01.23. 00:03

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
155984

155986
Feltöltve
2014.01.23. 00:04
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.01.23. 00:04

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
156889
Feltöltve
2014.02.05. 19:45
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.02.05. 19:45

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
158992
Feltöltve
2014.03.06. 18:10
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.03.06. 18:10

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
158993

158994
Feltöltve
2014.03.06. 18:11

László Mária 14.03.06. 18:11

"Szent Imre" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
158995

158997
Feltöltve
2014.03.06. 18:12
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.03.06. 18:12
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.01.28. 12:32
Megérintettem a "Szent Imre" alkotást
17.05.29. 11:40
Megérintettem a "Szent Imre" alkotást
16.03.29. 11:45
Megérintettem a "Szent Imre" alkotást
16.01.07. 12:22
Megérintettem a "Szent Imre" alkotást
15.09.18. 09:16
Megérintettem a "Szent Imre" alkotást
14.03.10. 08:19
László Mária publikálta "Szent Imre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.