Szent-Györgyi Albert

Szentes, Apponyi tér 12.

Szentes
Apponyi tér 12.
Az Árpád Agrár ZRT székház aulájában.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Lantos Imre
2014.03.06. 18:52
Szent-Györgyi Albert Budapesten született 1893. szeptember 16-án. Tanulmányait a Lónyai utcai református gimnáziumban végezte, majd a budapesti tudományegyetemen folytatta, ahol 1917-ben orvosi oklevelet szerzett. Az első világháborúban medikusként vett részt, de megsebesült, és hamarosan leszerelték. Ezután külföldön: Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Leidenben, Groningenben folytatott tanulmányokat, a biológia, az élettan, a gyógyszertan, a bakteriológia, majd a fizikai-kémia terén. Ezt követően Cambridge-ben, F.G. Hopkins biokémiai tanszékén megszerezte második doktorátusát, ezúttal kémiából, majd E.C. Kendall támogatásával egy évig az Egyesült Államokban dolgozott. Klebelsberg kultuszminiszter hívására hazajött, és 1931-től 1945-ig a szegedi tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora, 1945 és 1947 között a budapesti tudományegyetem orvos karának biokémia professzora volt. 1947 végén elhagyta az országot, és a Boston melletti Woods-Hole-ban telepedett le, ahol 1947 és 1962 között az Egyesült Államok Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának igazgatója, 1962 és 1971 között a Darthmouth-i Egyetem professzora volt. Kapcsolatait Magyarországgal mindig fenntartotta, az 1960-as évektől rendszeresen hazalátogatott. 1986. október 22-én halt meg Woods Hall-ban.
Források:
http://www.szenteskincsei.gportal.hu/gindex.php?pg=35320355&nid=6492268

Lantos Imre műlapja


Cím alapján hasonló

"Szent-Györgyi Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
159004
Feltöltve
2014.03.06. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS DIGITAL REBEL XS
ƒ4/1 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lantos Imre 14.03.06. 18:43

"Szent-Györgyi Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
159005
Feltöltve
2014.03.06. 18:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS DIGITAL REBEL XS
ƒ4/1 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lantos Imre 14.03.06. 18:43

"Szent-Györgyi Albert" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
159006
Feltöltve
2014.03.06. 18:44
EXIF információk...
Canon / Canon EOS DIGITAL REBEL XS
ƒ5/1 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lantos Imre 14.03.06. 18:44
Összesen 3 fotó

Műlap története

14.03.06. 18:52
Lantos Imre publikálta "Szent-Györgyi Albert" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.