Badacsonytomaj, Hősök tere
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:I. világháborús hősi emlékmű
Angol cím:World War I Memorial

Badacsonytomaj
Hősök tere
A bazaltkőből épült római katolikus templom homlokzatán láthatóak.

Avatás1932
Avatás1922. november 12.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2014.02.23. 01:02
Tavaly tavasszal, amikor a Bakonyban voltam túrázni, az út előtt egyáltalán nem készültem, és egyáltalán nem is tudtam közelebbről, hogy mely településeket látogatjuk meg. Badacsonytomaj szobraira viszont emlékeztem, és ezért is voltam annyira meglepve, hogy ilyen érdekességekre bukkanok ott. A településre beérve az erdei útról, rögtön ott volt a Hősök ligete, ahol egy Feszületet találtam az első világháborús áldozatok sírjaival, és a Második világháborús emlékművet. Sajnos nem volt elég időm fotózni; az emlékművek nem érdekesek egy átlagos turista-csoportnak. Mivel már láttam a távolban az 1932-ben épült templom tornyait, csak reméltem, hogy ott legalább megállnak, és megvárnak, míg molyolok a fotózással az előbbi helyen. Így is volt, de ott is meglepetésben volt részem.

A templom előtt áll az 1936-ban avatott első világháborús szobor. Az épület homlokzatán, és nem az előtérben, ahogy a Veszprém megyei emlékműveket bemutató oldal (link) írja, láttam meg három igen rossz állapotban lévő domborművet, és négy emléktáblát. A fehér márványból készült egyik táblán 1922-es évszámot olvastam le. A templom viszont 1932-ben épült. Vagyis ezeket a régi, igen rossz állapotú, talán homokkőből készült domborműveket eredetileg nem ezen az épületen helyezték el. Viszont a forrás erről semmit nem ír. Jól láthatóan csatajeleneteket, katonákat, és egymástól búcsúzó embereket jelenített meg rajtuk a szobrász (kőfaragó). Három első világháborús (fehérek), és egy második világháborús (fekete gránit) emléktábla került a domborművek fölé. Az elhelyezésről az utolsó képen lehet tájékozódni.

Az egyik emléktábla szövege (javított helyesírással, folyamatos szöveg):
1914–1918 A világháborúban elesett hőseink kegyeletes emlékére emeltette Badacsonytomaj nagyközség és hegyközségei lakossága. Önfeláldozó hazaszeretetük példaként szolgáljon az utókornak. 1922

Visszakeresve az eredeti fotóimat, most látom, hogy a templomtörténet egy részében az alábbi mondat szerepelt: A jelenlegi templom helyén egy barokk templom állt, amit 1931-ben rossz állapota miatt bontottak le. Biztosan azon helyezték el eredetileg ezeket a domborműveket, és táblákat, mert jelenleg a domborműveket befalazva látjuk.

2014. október: Végre megvan a megfejtés. Badacsonytomajon 1922-ben állítottak egy hősi emléket, amit minden bizonnyal lebontottak 1938-ban; már csak azért is, mert jól látható módon, ugyanarra a helyre tették az újat. A szobor kétalakos volt. Egy sebesült katona, és az őt fogó, tartó angyalalak.
Az eredeti emlékműről csak a Nagy-magyarországot ábrázoló dombormű nem került fel a bazalttemplom árkádjai alá. Helyette, negyedikként látjuk a második világháborús emléktáblát. Abban nem vagyok biztos, hogy ez eredetileg is így volt-e. Lehet, hogy 1945 után szedték le, az archív fotón is jól látszó, negyedik táblát.
Források:
http://helyismeret.ekmk.hu/Emlekhelyek/h_007001.html#004

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
157528
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2014.02.16. 23:12
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.16. 23:12
2013. augusztus

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
157532
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2014.02.16. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.16. 23:14
2013. augusztus

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
157534
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2014.02.16. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.16. 23:14
2013. június

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
157531
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2014.02.16. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.16. 23:13
2013. augusztus

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
157529
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2014.02.16. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.16. 23:13
2013. augusztus

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
157530

158002
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2014.02.22. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.22. 23:55
2013. június

Archív fotók

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
182074
Forrás
http://postcards.arcanum.hu/hu/195141/
Feltöltve
2014.10.05. 00:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.05. 00:33
Archív felvétel

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
182075

Adalék vagy máshol

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

A második világháborús emléktábla
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
157533
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2014.02.16. 23:14
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.02.16. 23:14
2013. augusztus
A második világháborús emléktábla
Összesen 10 fotó

Műlap története

14.02.23. 01:02
TundeK62 publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.