Balatonalmádi, Véghely Dezső út, Szent Erzsébet liget

Alternatív, helyi címek:A víz játéka

Balatonalmádi
Véghely Dezső út, Szent Erzsébet liget
A "Kézfogás" Európa Szoborparkban, a második körben, egy belső kör sávján, a kör kezepe táján.

Felállítás2013. augusztus 19.

Göröntsér Vera
2014.01.29. 20:35
A Balatonalmádiban létesült szoborpark "modern szekciójában" áll ez az alkotás. Nem egyedüli, amelyik azzal nehezíti a pontos megértés lehetőségét, hogy tábláján a "Cím nélkül" kifejezés olvasható.
Az ember csak áll és nézi, milyen absztrakció eredménye, pontosabban milyen absztrakciót képes belőlem kihozni.
Ez az egész csak annyiban "sérül", hogy persze a helyszínen történő fontolgatásra nem-igen van idő, de mégis időigényesebb, mint bármelyik másik mű. Hogy úgy mondjam, egy pillanatra földbe gyökerezik az ember lába. Itthon viszont folytatódhat az "én címem, én témám" keresése.

Megkapó a márvány fehérsége, tisztasága, a jól látszó kék erezet, a sima felület. Ahol sima. A téma lényegét viszont lehet, hogy épp a simaság megtörése jelenti.

A forma egyértelműen egy tojásra emlékeztet. Méreténél fogva /talán/ egy strucctojás jut az eszembe. Erről érdekes módon (?) a Szahara, ill. egy sivatag víziója adódik, ahol – a felszínt nézve – hasonló nyomot ad (adhat) egy elvonuló karaván... lábnyomok (nyomok).

Megtaláltam az alkotó honlapját és azon egy nagyon hasonló alkotást: http://www.sibyllepasche.ch/Sculptures_for_outdoor_2002_-_2005_-_Sibylle_Pasche_-_Sculptures.html#4
Itt a cím: Gioco d'Acque (Vízjáték, vagy A víz játéka /saját fordításban/)
Igen, a víz tud ilyet, a lágy erő. A sima márványra, a kemény kőre csöpögve, munkálja, formálja, kikezdi simaságát.
Források:
http://www.almadiszoborpark.eu/index.html
http://www.sibyllepasche.ch/Sculptures_for_outdoor_2002_-_2005_-_Sibylle_Pasche_-_Sculptures.html

Cím alapján hasonló

"Cím nélkül" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
156412
Feltöltve
2014.01.28. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.01.28. 16:08

"Cím nélkül" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
156420
Feltöltve
2014.01.28. 16:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Göröntsér Vera 14.01.28. 16:09

"Cím nélkül" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
156413
Feltöltve
2014.01.28. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

156419

156415
Feltöltve
2014.01.28. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

156414
Feltöltve
2014.01.28. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

156416

156417
Feltöltve
2014.01.28. 16:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

156418

2014
Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
175728
Évszám
2014
Feltöltve
2014.08.14. 10:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.14. 10:38
2014
2014

"Cím nélkül" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
175729
Évszám
2014
Feltöltve
2014.08.14. 10:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.14. 10:39
2014
2014

"Cím nélkül" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
175730
Évszám
2014
Feltöltve
2014.08.14. 10:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.08.14. 10:39
2014
2014

"Cím nélkül" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
212658
Feltöltve
2015.07.20. 09:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.20. 09:38

"Cím nélkül" c. alkotás fotói

2018.09.15.
Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
324583
Évszám
2018
Feltöltve
2018.09.18. 12:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.09.18. 12:37
2018
2018.09.15.
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.09.18. 12:37
1 új fotót töltöttem a "Cím nélkül" műlaphoz
18.07.22. 15:24
Megérintettem a "Cím nélkül" alkotást
17.07.30. 19:20
Megérintettem a "Cím nélkül" alkotást
16.05.09. 21:32
A "Cím nélkül" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.09. 13:16
Megérintettem a "Cím nélkül" alkotást
14.01.29. 20:35
Göröntsér Vera publikálta "Cím nélkül" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.