Szeged, Stefánia 10.

Szeged
Stefánia 10.
Az Ügyészség épületének homlokzatán van.

Felállítás1911


Cedrus
2014.01.27. 07:01
"A házat 1910-ben építették, tervezői Márkus Géza és Spiegel Frigyes voltak. Az elegáns folyóparti sétányon elhelyezkedő palotának eredetileg reprezentatív lakófunkciót szántak. Az épület erősen tagolt homlokzata a folyópart felé tekint, szárnyai egy E betűt formáznak, amelynek rövid szárai fordulnak az utca felé, gerince pedig a telek utcától távolabbi határán fut végig. Az Vajda-palota csak rövid ideig működött lakópalotaként. 1926-ban a városi iparosok és kereskedők szervezete, a Szegedi Lloyd vásárolta meg a létesítményt, amelyet a tagok közösségi helységévé alakítottak át. Az épületben polgári kaszinó, könyvtár és klubok működtek."

"1956-ban költözött az épületbe Délmagyarország című regionális napilap szerkesztősége, amely egészen 2000-es évek közepéig innen adta ki a megye legfontosabb sajtótermékét. A napilap mellett több más sajtóterméket is innen szerkesztettek, pl. a Tiszatájt és a Csongrád Megyei Hírlapot, később pedig a Délvilágot is. Ebből az időből származik a közkeletű Sajtóház megnevezés." Én már Sajtóházként ismertem meg, ahová egy alkalommal keresztrejtvény fejtő versenyre is meghívást kaptam.

A Vajda-palotát az állam felújíttatta és 2009-ben az Ügyészség vette birtokba az épületet.

Az épület homlokzatát Spiegel Frigyes stukkódíszei, szecessziós táncoló nőalakok diszitik.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Spiegel_Frigyes
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vajda-palota

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Táncoló nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
156287
Feltöltve
2014.01.27. 06:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1400/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.01.27. 06:31

"Táncoló nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
156288
Feltöltve
2014.01.27. 06:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1300/100 • 1/280 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.01.27. 06:32

"Táncoló nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
156289
Feltöltve
2014.01.27. 06:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1400/100 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.01.27. 06:33

"Táncoló nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
156290
Feltöltve
2014.01.27. 06:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1400/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.01.27. 06:33

"Táncoló nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
156291
Feltöltve
2014.01.27. 06:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1400/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.01.27. 06:34

"Táncoló nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
156292
Feltöltve
2014.01.27. 06:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ560/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.01.27. 06:35

"Táncoló nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
156293
Feltöltve
2014.01.27. 06:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/420 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.01.27. 06:35

"Táncoló nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
228348
Feltöltve
2016.01.03. 18:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.01.03. 18:33
Összesen 8 fotó

Műlap története

14.01.27. 07:01
Cedrus publikálta "Táncoló nőalakok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.