Szent Antal-szószék domborműve

Budapest, II. kerület, Pasaréti tér

Budapest
II. kerület, Pasaréti tér
Pasaréti Páduai Szent Antal plébániatemplomban, az oltártól jobbra

Felállítás1934

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2013.12.28. 17:55
Ohmann Béla több művet is készített a templom díszítésekor. Az oltáron három domborműve is van, azonban az takarva volt, ezért fényképezni nem tudtam. Középen az Úr áldozata, bal oldalon Melkizedek áldozata, jobb oldalon Ábrahám áldozata /lenne/ látható.

A szószék szintén az ő alkotása, egy süttői kemény mészkőből kifaragott relief. A kereszt négy szárában a négy evangélista szimbóluma http://hu.wikipedia.org/wiki/Evang%C3%A9list%C3%A1k , középen "Jézus az emberek Üdvözítője" latin szövegének ("Iesus homo sanctus") ismert kezdőbetűi: IHS http://lexikon.katolikus.hu/I/IHS.html
Érdekes megfigyelni (Prohászka), hogy a dombormű egyes négyzetei nem azonos kidolgozásúak. A középső elem (IHS) az egyetlen, amin a jelzés "kiemelkedik", míg a négy evangélista jelképe negatív.

A templom arányai, díszítése, berendezése egységes képet mutat. Brestyánszky Tibor építész-kritikus "a nemes formájú" szószékről ír. Szavai az egészről: "A kereszténység szimbólumai új életre kelnek egyszerű felületeken, kitűnően megkonstruált rácsokon, ajtókon, és egy mélyértelmű dekoráció bőséges forrásává válnak.... ”
Források:
http://pasaret.ofm.hu/templom/templom_tortenete
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/ohmann-bela-918
Prohászka László: Ohmann Béla életműve (Új forrás, 2008) http://epa.oszk.hu/00000/00016/00137/080717.html

Cím alapján hasonló

"Szent Antal-szószék domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
154336
Feltöltve
2013.12.27. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.12.27. 21:34

"Szent Antal-szószék domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
154331
Feltöltve
2013.12.27. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

154330
Feltöltve
2013.12.27. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

154332
Feltöltve
2013.12.27. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

154333
Feltöltve
2013.12.27. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/20 • ISO800

154334
Feltöltve
2013.12.27. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/40 • ISO800

154329
Feltöltve
2013.12.27. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

154360
Feltöltve
2013.12.28. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.12.28. 17:51

"Szent Antal-szószék domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
154335
Feltöltve
2013.12.27. 21:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.12.27. 21:34
Összesen 9 fotó

Műlap története

13.12.28. 17:55
Göröntsér Vera publikálta "Szent Antal-szószék domborműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.