A "Lovag-ház" kerámia domborművei

Budapest, VI. kerület, Lovag utca 8.

Budapest
VI. kerület, Lovag utca 8.
A címen jelzett épület külső (és belső) homlokzatán, a felső sávban.

Felállítás2005

Kun Éva (keramikus)

Göröntsér Vera
2014.01.14. 22:31
Valamikor annak a háznak a szomszédságában, ahol Dajka Margit lakott (amit most az emléktábla jelöl is), működött az Elektromos Művek valamilyen telepe. Nem volt kellemes szomszédság, mert időnként zajjal is járt tevékenységük.
Később ezt a telepet felszámolták. Ennek pontos okát nem tudom, de azt igen, hogy építkezés kezdődött a helyén, egy modern apartmanházat húztak fel. Az épület magassága diszkréten alkalmazkodik a környék házaihoz, mindössze azt az apró trükköt követték el, hogy az erkélyeket, loggiákat a homlokzaton kb. fél méterrel kifelé építették, ezzel kiszélesítve a saját területüket, de leárnyékolva a szomszéd ház amúgy is fényhiányos lakásait.

2005 óta gyakran nézem a most már közel tíz éves épületet és jobb kedvemben fel is nézek az eresz alatt fénylő színes kerámia díszítésekre is.
Csak fényképezés után sikerült közelíteni a témához, úgy gondolom, valamilyen mesevilág szereplőit ábrázolják a szolid színválasztású domborművek. A homlokzati részen napocska és állatok látszanak, mindegyikük sajátosan hosszú szempillával (ill. én erre gondolok).
Hogy mi van belül? Nem tudtam és kivételesen nem is kéredzkedtem be. A kitervezte.hu oldalon azonban – a szabatos leíráson kívül – bőséges fénykép galéria található. Az épület belsejét mutató képek közül hármat átmentettem.
Mesevilág, de itt sellők (lányok, halfarokban végződő testtel) szerepelnek, ugyancsak pasztell színekben pompázva.
Források:
http://www.kitervezte.hu/epuletek/tarsashaz/lovag-haz-budapest

Cím alapján hasonló

"A "Lovag-ház" kerámia domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Kun Éva (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
155362
Feltöltve
2014.01.13. 14:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.01.13. 14:08

155364
Feltöltve
2014.01.13. 14:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100

155367

155363
Feltöltve
2014.01.13. 14:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

155365

155366

155371
Forrás
http://www.kitervezte.hu/epuletek/tarsashaz/lovag-haz-budapest
Feltöltve
2014.01.13. 14:24

Göröntsér Vera 14.01.13. 14:24

155374

2014.01.13. 14:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.01.13. 14:25

"A "Lovag-ház" kerámia domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Kun Éva (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
155372
Forrás
http://www.kitervezte.hu/epuletek/tarsashaz/lovag-haz-budapest
Feltöltve
2014.01.13. 14:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.01.13. 14:24

"A "Lovag-ház" kerámia domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Kun Éva (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
155361
Feltöltve
2014.01.13. 14:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.01.13. 14:08

"A "Lovag-ház" kerámia domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Kun Éva (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
155368
Feltöltve
2014.01.13. 14:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.01.13. 14:09

"A "Lovag-ház" kerámia domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Kun Éva (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188158
Feltöltve
2014.11.26. 12:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.11.26. 12:27

188159

188160
Feltöltve
2014.11.26. 12:28

Ády 14.11.26. 12:28

188161

188162

211038
Feltöltve
2015.07.03. 19:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.03. 19:29

"A "Lovag-ház" kerámia domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Kun Éva (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
211039
Feltöltve
2015.07.03. 19:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.07.03. 19:32
Összesen 18 fotó

Műlap története

19.10.20. 11:45
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
19.10.02. 11:15
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
19.06.16. 12:06
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
19.05.24. 18:05
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
18.11.14. 13:39
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
17.06.22. 12:38
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
17.05.21. 15:11
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
16.11.28. 11:25
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
16.10.07. 14:59
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
16.08.15. 21:36
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
16.05.16. 19:13
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
16.02.11. 19:58
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
15.12.22. 18:35
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
15.10.29. 15:02
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
15.09.20. 19:16
Megérintettem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" alkotást
14.11.26. 12:28
1 új fotót töltöttem az "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" műlaphoz

14.11.26. 12:27

14.01.14. 22:31
Göröntsér Vera publikálta "A "Lovag-ház" kerámia domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.