Budapest, VIII. kerület, Muzsikus cigányok parkja

Budapest
VIII. kerület, Muzsikus cigányok parkja
A Baross utca és Szigony utca találkozásánál kialakított téren

Felállítás2013. október 26.

Göröntsér Vera
2013.12.12. 10:18
"Kettős" avató ünnepség volt 2013. október 26.án, a VIII. kerület kis parkjában. Egyrészt magát a parkot avatták, így attól a naptól kezdve viseli a Muzsikus cigányok parkja nevet.
Másrészt a parkban felállított sztéléken – egyelőre – nyolc híres muzsikus domborműves emléktábláját avatták, köztük Bobe Gáspár Ernő (1924-1993) cigányprímás tábláját is.

Az emléktáblán olvasható rövid ismertető: "A világjáró cigányprímás, a Gellért, az Astória, a Nemzeti és a Royal szálló állandó ünnepeltje volt idehaza."

Amikor a domborművet fényképeztem, ill. a képeket itthon nézegettem, természetesen feltűnt, hogy a prímás kezének mozdulata utal ugyan a hegedű vonójára, ill. arra, hogy fogja azt, de a valóságban ez nem került ábrázolásra. Részemről jóindulatú feltételezés volt: "stilizált ábrázolás", vagy a csoda: a hangszer akár a vonó nélkül is megszólal.
Mások nem így gondolják.
"Bobe Gáspár Ernő kivételes tehetsége abban állt, hogy nála a kápától a csúcsig, vagyis a vonó teljes hosszában azonos volt a hangerő és a tónus, illetve tetszése szerint alakította ezeket. Őt nem korlátozták a fizika törvényei, és ettől volt páratlanul szép a hegedűjátéka..."
A cikk írója mégis végzetes hibának tartja: "...hiányzik a játékszer, amellyel csodákat művelt, (...) az elfuserált emlékmű még nagyon sokáig ott fog állni." http://nol.hu/velemeny/olvasoilevelek/20131107-hova_lett_bobe_gaspar_erno_vonoja_
Források:
http://nepiesmudalokmagyarnotak.network.hu/blog/magyarnotak-nepies-mudalok-hirei/felavattak-a-muzsikus-ciganyok-parkjat-jozsefvarosban
Dénes Ildikó
2016.05.22. 18:00
Az alkotó a domborműről: „Bobe Gáspár Ernő domborműve esetében pedig úgy oldottam meg a feladatot, hogy a beszédes kezek között a portré dominál, és a hegedű vége térben kiáll a reliefből. Ezt pedig pontosan meg kellett terveznem nézőpont és magasság szempontjából is….. Ezen a nyolc domborművön is szerepel a szignóm, azért nem az aláírásom, mert az a kompozíció szempontjából zavaró lett volna….”
Források:
http://www.eredetimiep.hu/fuggetlenseg/2013/november/22/12.htm

Tagi gyűjteményben
Muzsikus cigányok parkja

Cím alapján hasonló

"Bobe Gáspár Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
153491
Feltöltve
2013.12.10. 16:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.12.10. 16:03

"Bobe Gáspár Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
153492
Feltöltve
2013.12.10. 16:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

153495
Feltöltve
2013.12.10. 16:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

153494
Feltöltve
2013.12.10. 16:03
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.12.10. 16:03

"Bobe Gáspár Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
153493
Feltöltve
2013.12.10. 16:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.12.10. 16:03

"Bobe Gáspár Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
153496
Feltöltve
2013.12.10. 16:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.12.10. 16:03

"Bobe Gáspár Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
153497
Feltöltve
2013.12.10. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.12.10. 16:04

"Bobe Gáspár Ernő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
153498
Feltöltve
2013.12.10. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

153499
Feltöltve
2013.12.10. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO320

153500
Feltöltve
2013.12.10. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

153501

153502
Feltöltve
2013.12.10. 16:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.12.10. 16:04
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.01.20. 09:33
Megérintettem a "Bobe Gáspár Ernő" alkotást
17.11.04. 14:53
Megérintettem a "Bobe Gáspár Ernő" alkotást
17.05.02. 11:48
Megérintettem a "Bobe Gáspár Ernő" alkotást
13.12.25. 17:55
A "Bobe Gáspár Ernő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.12.12. 10:18
Göröntsér Vera publikálta "Bobe Gáspár Ernő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.