Jókai Mór-mellszobor

Ógyalla (Hurbanovo), Kostolná 3281

Ógyalla (Hurbanovo)
Kostolná 3281
A Szent László római katolikus templom melletti parkban.

Felállítás2004. május 9.

Szórád Péter
2014.04.10. 23:46
Ógyalla egy 7700 fős település Komárom és Érsekújvár között, 1960-tól város. 1357-ban Galla néven említik először, ami a Gyál személynévből (törökül jalan=láng főnév alapján). 1920-ban a Csehszlovák megszállás után a Stará Ďala hivatalos nevet kapta. Hurbanovnak 1948-ban nevezték el Jozef Miloslav Hurban szlovák íróról. 1910-ben 2585 lakosából 2536 volt magyar, 1921-ben 3025 lakosa volt, ebből 2041 (67,5%) magyar, 2001-ben 8153 lakosa volt, ebből 4092 (50,2%) magyar, 2011-ben pedig 7751 lakosából 3753 szlováknak, 3196 magyarnak vallotta magát.
Nevezetes üzeme az Arany Fácán (Zlatý Bažant) sörgyár. Itt található a Csillagvizsgáló és Meteorológiai, Geofizikai Intézet, amelyet Konkoly-Thege Miklós alapított 1871-ben, Közép-Európa első obszervatóriumaként. 1856-ban itt született Feszty Árpád festőművész, Jókai Mór veje. Ógyallai lakosok voltak az író anyai nagyszülei is, akiknél Jókai gyermekkorában szívesen időzött. Ennek köszönhető, hogy 2004-ben, halálának 100. évfordulóján szobrot állítottak emlékének a Szent László római katolikus templom melletti parkban. Az eredeti 1718-ban épült barokk templom az 1911-es tűzvészben leégett. Helyébe a következő két évben felépítették a magyar szecessziós építészet egyik jellegzetes épületét, Medgyaszay István és Boldoghy Gyula tervei alapján. A nyolcszögletű alaprajzú templom az erdélyi gótikus építészet jellegzetességét is magán viseli. A különálló torony magassága 48 méter. A Felvidéken másodiknak felállított Jókai-szobor tekintete erre a toronyra néz. A szobor felállítását Basternák László polgármester kezdeményezte. Basternák Lászlót 2010-ben a háza előtt tisztázatlan okból agyonlőtték. Valószínűleg a korrupció elleni küzdelem áldozata lett.
Források:
http://www.hurbanovo.sk/phprh/rservice.php?akce=tisk&cisloclanku=2007110001
http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93gyalla
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_L%C3%A1szl%C3%B3_templom_(%C3%93gyalla)
http://ujszo.com/cimkek/regio/2004/05/10/ogyalla-az-irora-emlekezett
http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3kai_M%C3%B3r
http://www.origo.hu/nagyvilag/20100714-megoszto-szemelyiseg-volt-basternak-laszlo-ogyallan.html

Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Jókai Mór-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ógyalla (Hurbanovo)
Feltöltő
Azonosító
162299
Feltöltve
2014.04.10. 19:03
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.10. 19:03

"Jókai Mór-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ógyalla (Hurbanovo)
Feltöltő
Azonosító
162300
Feltöltve
2014.04.10. 19:04
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.10. 19:04

"Jókai Mór-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ógyalla (Hurbanovo)
Feltöltő
Azonosító
162301
Feltöltve
2014.04.10. 19:04
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.10. 19:04

"Jókai Mór-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ógyalla (Hurbanovo)
Feltöltő
Azonosító
162302
Feltöltve
2014.04.10. 20:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.10. 20:12

"Jókai Mór-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ógyalla (Hurbanovo)
Feltöltő
Azonosító
162303
Feltöltve
2014.04.10. 20:13
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.10. 20:13

"Jókai Mór-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ógyalla (Hurbanovo)
Feltöltő
Azonosító
162304
Feltöltve
2014.04.10. 20:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.10. 20:14

"Jókai Mór-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ógyalla (Hurbanovo)
Feltöltő
Azonosító
162305
Feltöltve
2014.04.10. 20:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/160 • ISO100

162306

162307
Feltöltve
2014.04.10. 20:15
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.10. 20:15

"Jókai Mór-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ógyalla (Hurbanovo)
Feltöltő
Azonosító
162308

162309
Feltöltve
2014.04.10. 20:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.10. 20:16

"Jókai Mór-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ógyalla (Hurbanovo)
Feltöltő
Azonosító
162310
Feltöltve
2014.04.10. 20:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.04.10. 20:16
Összesen 12 fotó

Műlap története

14.04.10. 23:46
Szórád Péter publikálta "Jókai Mór-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.