Szatmári béke emlékoszlopa

Kismajtény (Moftinu Mic), 195C út mentén

Alternatív, helyi címek:A majtényi fegyverletétel emlékműve

Kismajtény (Moftinu Mic)
195C út mentén
Kismajtény határában, a település állomása mellett áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2013.12.08. 03:01
Ennél elhanyagoltabb emlékművet még soha nem láttam, eddigi szoborfotózós tevékenységem során.

Kaplonyba, a Károlyi család kriptájába szerettünk volna eljutni, azon az október végi napon, de a hiányos jelzőtáblák miatti többszöri eltévedés után (feladva tervünket), a térképen bogarászva találtam rá Nagymajtény nevére, ahol a Rákóczi szabadságharc végén, 1711. április 27-én a Károlyi Sándor vezette kuruc seregek a majtényi síkon letették a fegyvert, Pálffy János császári főparancsnok előtt. A kb. 12 ezer főből álló kuruc sereg tagjai hűségesküt tettek a császárra, földbe szúrták zászlaikat, majd fegyvereik megtartása mellett szabadon elvonulhattak. A fegyverletételt jelző emlékmű a kismajtényi vasútmegállóhely mellett áll. Időközben a két település alaposan megváltozott, ezért a falu nevének ellentmondása.

A 2005-ben kiadott Erdély útikönyvben ez a mondat igazított el bennünket, hogy megtaláljuk: "Autóval Kismajténynál Domahida felé kell elfordulni, majd a vasúti sínek előtt jobbra kanyarodni."

Mi tagadás, kíváncsi voltam, mert a történelmi esemény, tett megítélése még így, az azóta eltelt több mint 300 év után is ellentmondásos. A helyszín a magyar történelem egyik híres-hírhedt helye.

"A Péter cárral tárgyaló II. Rákóczi Ferenc távollétében, 300 esztendeje, 1711. április végén kötötték meg a majd egy évtizedig elhúzódó szabadságharcot lezáró szatmári békeszerződést. A majtényi síkon szúrta földbe zászlait a kurucok 12 ezres serege, a katonák — császári kegyelemben részesülve – fegyvereikkel együtt térhettek haza. A békepaktumot kézjegyével ellátó Károlyi Sándor báró nem volt köpönyegforgató, s nem volt áruló, azt tette, amit tennie kellett." A korszak kutatója Mészáros Kálmán hadtörténész beszélgetése a HVG munkatársával, Kurcz Bélával: http://hvg.hu/velemeny/20110422_karolyi_sandor_szatmar#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2011_04_22&utm_content=normal
A cikk, 2011-ben az évforduló kapcsán jelent meg, és a hozzászólások is egyértelműen bizonyítják a mai napig meglévő sokféle értelmezést, az indulatokat.

Az emlékmű fotói talán magukért beszélnek. Nem akad olyan magyarországi szervezet, aki rendben tartaná? Komolyan mondom, csak néztünk egymásra négyen, akik együtt utaztunk... Valahogy másra számítottunk. Többéves, elszáradt koszorúk, mellette szemétkupac, kerékpártároló pár méterre; lepusztult, berogyott tetejű vasúti megálló. Szinte a világ vége, balkáni körülmények.
Az "emlékmű" felavatásának ideje 1890 körüli. 2011-ben egy kiegészítő, új fekete gránittáblát kapott, a fegyverletétel 300. évfordulójára.
És az emlékmű ma kétségtelenül jobb állapotban van, mint akár pár évvel ezelőtt (2007), amikor a wikipédiára feltöltötték fotóját: http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Szatm%C3%A1ri_B%C3%A9ke_eml%C3%A9km%C5%B1ve.JPG&filetimestamp=20070929144938&
Források:
A szatmári békéről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szatm%C3%A1ri_b%C3%A9ke

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Szatmári béke emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Kismajtény (Moftinu Mic)
Feltöltő
Azonosító
153176
Feltöltve
2013.12.07. 00:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ130/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.07. 00:41

"Szatmári béke emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Kismajtény (Moftinu Mic)
Feltöltő
Azonosító
153177
Feltöltve
2013.12.07. 00:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ110/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.07. 00:41

"Szatmári béke emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Kismajtény (Moftinu Mic)
Feltöltő
Azonosító
153178
Feltöltve
2013.12.07. 00:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

153179
Feltöltve
2013.12.07. 00:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.07. 00:41

"Szatmári béke emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Kismajtény (Moftinu Mic)
Feltöltő
Azonosító
153180
Feltöltve
2013.12.07. 00:42
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.07. 00:42

"Szatmári béke emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Kismajtény (Moftinu Mic)
Feltöltő
Azonosító
153181
Feltöltve
2013.12.07. 00:42
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

153182
Feltöltve
2013.12.07. 00:42
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

153183
Feltöltve
2013.12.07. 00:42
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.07. 00:42

"Szatmári béke emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Kismajtény (Moftinu Mic)
Feltöltő
Azonosító
354853
Feltöltve
2019.05.12. 21:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 13.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.12. 21:58

"Szatmári béke emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Kismajtény (Moftinu Mic)
Feltöltő
Azonosító
354854
Feltöltve
2019.05.12. 21:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/640 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.12. 21:58

"Szatmári béke emlékoszlopa" c. alkotás fotói

Település
Kismajtény (Moftinu Mic)
Feltöltő
Azonosító
354855
Feltöltve
2019.05.12. 21:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.12. 21:58
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.05.12. 21:58
3 új fotót töltöttem a "Szatmári béke emlékoszlopa" műlaphoz
13.12.09. 11:03
A "Szatmári béke emlékoszlopa" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.12.08. 03:01
TundeK62 publikálta "Szatmári béke emlékoszlopa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.