Alternatív, helyi címek:"Vendélus" szobra

Jászárokszállásról a Jászberény felé vezető út bal szélén, az ipari park utolsó üzeme után.

Avatás2004. november 28.
Avatás1832

Záhorzik Nándor (restaurátor, közreműködő)

vitéz Balogh Balázs
2013.11.22. 21:53
Az 1832-ben állított szakrális jellegű szobor a Jászberény felől érkezőket fogadja Jászárokszállás határában a főút mentén. A szobor talapzatán olvasható felirat:
SZENT VENDELIN
BUZGÓN KÉRÜNK
ISTEN ELŐTT
LÉGY MELETÜNK
MARHA DÖG ELEN
VÉDELMÜNK.
1832.

A színesre festett szobor sajátosan ábrázolja Szent Vendelt: testhez simuló nadrágban, térdig kötött saruszíjakkal, prémes szegélyű, dolmányszerű felsőruhában, subában, hátára vetett tarisznyával és pörge
szélű pásztorkalapban. Egyik kezében pásztorbotot, a másikban pedig keresztet tart. A lábánál korábban malac vagy bárány feküdt.
A jászsági Vendel szobrok egyik csoportja rajnai paraszt öltözetben,
a másik viszont pásztorként, jászsági viseletben ábrázolja a patrónust. Az árokszállási szobor öltözete azonban némiképp a kettő keverékének tűnik.
A szobor 172 évig állt eredeti helyén, a Jászárokszállásra Jászberényből bevezető fő út bal oldalán. 2004-ben azonban az erősen megrongálódott szobrot Jászárokszállás városa restauráltatta Záhorzik Nándor szobrászművésszel, aki némiképp át is formálta a szent korábbi alakját, s a lábánál fekvő állatot egyértelműen borjúnak mintázta meg. A szobor kezéből régebben eltűnt pásztorbotot is ekkor pótolták. A felújított szobor felszentelésére 2004. november 28-án került sor, immáron az új helyén, az út másik oldalán, egy ipari üzem közelében.

Egy helyi legenda szerint a város szülötte, a nagy színésznő, Kaszab
Anna a Vendélus-szobor tövében látta meg a napvilágot. 1898. április 16-án. Várandós édesanyját az ágói rét dűlőben lévő tanyájukról
vitték volna haza Jászárokszállásra, lovas kocsival, de már nem jutottak el a bábáig. Tizennegyedik gyerekként született, Szent Vendel oltalmában.
Források:
Jászsági évkönyv 2005.
JÁSZVIDÉK 2012. dr. Földi József írása
http://www.muemlekem.hu/muemlek?action=deleteimage&id=17488



Cím alapján hasonló

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Záhorzik Nándor (restaurátor, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
151154
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2013.11.05. 12:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ7
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

vitéz Balogh Balázs 13.11.05. 12:07
2010. március

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Záhorzik Nándor (restaurátor, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
151155
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2013.11.05. 12:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ7
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

vitéz Balogh Balázs 13.11.05. 12:12
2010. március

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Záhorzik Nándor (restaurátor, közreműködő)
Település
Jászárokszállás
Feltöltő
Azonosító
151161
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2013.11.05. 12:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ7
ƒ31/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

vitéz Balogh Balázs 13.11.05. 12:20
2010. március
Összesen 3 fotó

Műlap története

21.07.17. 18:56
Megérintettem a "Szent Vendel-szobor" alkotást
14.12.12. 18:37
A "Szent Vendel-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.12. 18:37
A "Szent Vendel-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.12. 18:33
A "Szent Vendel-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.11.22. 21:53
A közösség publikálta vitéz Balogh Balázs "Szent Vendel-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.