Budapest, II. kerület, Pasaréti tér

Budapest
II. kerület, Pasaréti tér
Pasaréti Páduai Szent Antal plébániatemplom harmadik oldal-kápolnájában

Felállítás1934

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2013.11.07. 15:46
Pasaréti Páduai Szent Antal plébániatemplom harmadik oldalsó oltárának témája Szent József, aki Mária "jegyese" volt. Mária, a szeplőtelen fogantatás révén áldott állapotba került, ennek gyümölcse Jézus. József elfogadta a gyermeket, így lett Jézus nevelőapja és így lett a Szent család feje.

Az oltár felirata erről emlékezik: "Urának hűséges gondját viselte, megdicsőítette őt, Jézus engedelmeskedett neki, most is meghallgatja."

Az oltár előrészén látható ábrázolás Szendy Károly emlékére készült. A templom honlapján olvasható leírás szerint:

"Szent József-oltár menzáján a templom építésének mecénása és segítője, Szendy Károly, polgármester emlékét őrzi védőszentje, Borroméi Szent Károly köralakba komponált domborművű portréja. Az oltárépítés költségeit a polgármester vállalta."
Források:
http://pasaret.ofm.hu/templom/templom_tortenete
http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zsef_(J%C3%A9zus_nevel%C5%91apja)

Kapcsolódó
Szent József

Cím alapján hasonló

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151126
Feltöltve
2013.11.04. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.04. 22:47

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151128
Feltöltve
2013.11.04. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO500

151129
Feltöltve
2013.11.04. 22:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.04. 22:49

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151130
Feltöltve
2013.11.04. 22:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

151133
Feltöltve
2013.11.04. 22:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/10 • ISO800

151131
Feltöltve
2013.11.04. 22:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/20 • ISO800

151132
Feltöltve
2013.11.04. 22:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.04. 22:49

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151127
Feltöltve
2013.11.04. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.04. 22:47
Összesen 8 fotó

Műlap története

13.11.07. 15:46
Göröntsér Vera publikálta "Szent József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.