Balatonalmádi, Véghely Dezső út, Szent Erzsébet liget

Balatonalmádi
Véghely Dezső út, Szent Erzsébet liget
A "Kézfogás" Európa Szoborparkban, a közép-részen található épület és a Balaton közötti részen.

Felállítás2013. augusztus 19.

Göröntsér Vera
2013.10.16. 21:45
Az, hogy egy hétfői napon kiderült, hogy gazdálkodhatok az időmmel, egy valóságos csoda volt. Hogy éppen ezen a napon gyönyörű napsütés volt, alkalmas a fotózásra, megadta a lendületet.
Dolgom éppen volt Balatonalmádiban, hetek óta csak reménykedtem, hogy eljutok oda. Így viszont a legrövidebb időn belül útnak indultam és csekély elemózsiával és egy ásványvizes palackkal felszerelkezve csíptem el a vonatot.

A fények és árnyak, amik itt-ott fogadtak, megértek minden fáradtságot! Ez az egyik alkotás, ahol ez leginkább tetten érhető. A nap részint őszies volt, mégis erős a délutáni órákban. A ligetben a növények még zöldek, a megformált alak minden centiméternyi elmozdulásnál más képet mutatott.

A figura a hatos sorozat egyik eleme. Magas cilinder, kuporgó forma. Kezek a föld felé mozdulnak, talán támaszkodik, az út mentén, azzal párhuzamosan néz az előtte még sorjázó "kollégák" felé.
Hatból egy (No 3), mégis lehetne a címe: 'a magány'.
Források:
http://www.almadiszoborpark.eu/index.html

Kapcsolódó
Komédiás No 1.

Cím alapján hasonló

"Komédiás No 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
149091
Feltöltve
2013.10.10. 09:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.10. 09:53

"Komédiás No 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
149092
Feltöltve
2013.10.10. 09:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.10. 09:54

"Komédiás No 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
149093
Feltöltve
2013.10.10. 09:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/160 • ISO100

149094
Feltöltve
2013.10.10. 09:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

149096
Feltöltve
2013.10.10. 09:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

149095
Feltöltve
2013.10.10. 09:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

149097
Feltöltve
2013.10.10. 09:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

149098
Feltöltve
2013.10.10. 09:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.10. 09:54

"Komédiás No 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
149099
Feltöltve
2013.10.10. 09:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.10. 09:55

"Komédiás No 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
149102
Feltöltve
2013.10.10. 09:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

149101
Feltöltve
2013.10.10. 09:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

149100

248723
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.08.07. 08:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/210 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.07. 08:54
2013. augusztus

"Komédiás No 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
248724
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.08.07. 08:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.07. 08:55
2013. augusztus

"Komédiás No 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
248725
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.08.07. 08:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.08.07. 08:56
2013. augusztus

"Komédiás No 3." c. alkotás fotói

2018.09.15.
Alkotó
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
324568
Évszám
2018
Feltöltve
2018.09.18. 11:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.09.18. 11:16
2018
2018.09.15.
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.11.29. 10:26
Megérintettem a "Komédiás No 3." alkotást
18.09.18. 11:16
1 új fotót töltöttem a "Komédiás No 3." műlaphoz
16.08.07. 08:56
1 új fotót töltöttem a "Komédiás No 3." műlaphoz
16.08.07. 08:55
1 új fotót töltöttem a "Komédiás No 3." műlaphoz
16.08.07. 08:54
1 új fotót töltöttem a "Komédiás No 3." műlaphoz
16.05.10. 14:56
A "Komédiás No 3." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.09. 13:10
Megérintettem a "Komédiás No 3." alkotást
13.11.11. 17:09
A "Komédiás No 3." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.16. 21:45
Göröntsér Vera publikálta "Komédiás No 3." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.